tanfolyamok Nyelvi kurzus Kaposváron a kiadható diplomáért

2014. 01. 28., kedd, 15:19

A Kaposvári Egyetem segít azoknak az egykori hallgatóknak, akik már záróvizsgáztak, de nyelvvizsga hiányában nem kapták kézhez a diplomájukat. 240 órás tanfolyamok indulnak számukra, a kormány diplomamentési programjának is köszönhetően.

A nemzeti felsőoktatásról szóló törvény a legkésőbb 2013 júniusában záróvizsgázóknak adta meg arra a lehetőséget, hogy az állami nyelvvizsgát egyetemi tanfolyami vizsgával váltsák ki, és annak sikeres letétele után átvehessék a diplomájukat. Hamarosan pedig indul a kormány Diplomamentő programja. A tervek szerint mintegy 10 ezer fiatalnak segíthet a program, ami azok nyelvtanulását támogatja 3 milliárd forintos forrásból, akiknek csak a nyelvvizsga hiányzik a diplomához.  

Kaposváron 2010-ben a sikeres záróvizsgát tett és a diplomát kapott hallgatók aránya 48,1 százalék volt, míg ez a szám 2013-ban 67,1 százalékra emelkedett. Az egyetem közleménye szerint a kedvező tendencia nagymértékben annak köszönhető, hogy a tantervekbe következetesen bevezette az intézmény az intenzív szaknyelvi oktatást. Ezzel már több mint 200, korábban végzett hallgató élt sikerrel. Az újonnan bevezetett rendszerhez tartozó pályázatot várhatóan január végéig írják ki az intézmények részére, amire a Kaposvári Egyetem is fog pályázni. Ezután lehet majd a konkrét támogatásra pályázni a volt hallgatóknak, végül ezt követően indulhatnak a 240 órás tanfolyamok.

Ezeket olvasta már?