drága fagyás Elfagyott vízóra: harmincezerbe is kerülhet az új

2014. 01. 28., kedd, 12:30

Napok óta nulla fok alatt mozog a hőmérséklet, így ajánlott újból átnézni a hétvégi kertek, nyaralók vízóráit, csapjait. Esetleges elfagyás esetén mélyen a zsebbe kell nyúlnunk.

A KAVIZ közleményben hívja fel a figyelmet, hogy a rendkívüli hideg miatt nem árt ellenőrizni a keveset használt vízrendszereket, a vízórák fagyvédelméről gondoskodni, a kerti csapokat fagytalanítani.

Nem szabad elfeledkezni az esetlegesen hiányzó akna-fedlapok pótlásáról sem. A KAVÍZ azt javasolja, hogy az alagsorban üzemelő vízmérő-órákat is ellenőrizzék a tulajdonosok.

 

Nem árt tudni, hogy a bekötési vízmérők önkormányzati tulajdonban vannak. Vagyis, a vonatkozó jogszabályok értelmében: az elfagyott vízmérő cseréjének összes költségét a fogyasztónak kell viselnie, ez NÁ13-as vízmérő esetén jelenleg 27.681 Ft-ot jelent.

További tetemes kárt és költséget okozhat a szétfagyó belső vízhálózaton a fagypont felett elfolyó víz mennyisége is.

Még nem biztos, hogy késő

Ha most elindul, még fagytalaníthat.

A télen magukra hagyott nyaralók, nem lakott házak, lakások vízvezetékeinek vagy a falakon kívül lévő vízhálózatok és kerti csapok esetén akkor kerülhetjük el legegyszerűbben az elfagyást, ha idejében víztelenítjük a rendszereket. Ehhez először is nyissuk ki a lezárandó csapot, majd forgassuk el a téli elzárót. A még a vezetékben lévő víz ilyenkor távozik egy külön erre való szelepen keresztül és elszivárog a talajba. Amennyiben a telken víztelenítünk, ne feledkezzünk meg a vécétartályban és a bojlerben lévő vízből sem – ezeket szintén ajánlott leengedni.

A rutinosabbak már tudják, hogy a nyaralóban tett utolsó látogatás során nem szabad elbliccelni a csövek víztelenítését, mert a károk biztosan súlyosabbak lesznek, mint egy maximum pár órás munka. De ha mégis lusták vagyunk hozzá, azt már semmiképpen sem várjuk meg, hogy a nappali középhőmérséklet tartósan nulla fok alatt legyen. A rövid ideig tartó, -1-2ºC-os hajnali fagyok még nem jelentenek veszélyt, de az ilyesmit jobb megelőzni, mint javítani.

Egyrészt azért, mert a hirtelen léhűléseket nem tudjuk előre kiszámítani, és meglehet, hogy már késő lesz, mire reagálunk. Másrészt pedig a szétfagyott csövek, csaptelepek javítása, de inkább cseréje nem olcsó mulattság, nem is beszélve a feleslegesen elfolyt vízről. A téli szelep elzárásával azonban a falban és a földben futó csőrendszert is vízmentessé tehetjük, így ezeket már biztosan nem fogja kikezdeni a nagy hideg.

Könnyen előfordulhat azonban, hogy későn jutott eszünkbe a víztelenítés, és már belefagyott a víz a vezetékekbe. Ilyenkor a téli elzárócsapot sem tudjuk elfordítani, de óvatosan felolvaszthatjuk meleg víz segítségével a csőben lévő jeget. Ha sikerült, máris el fogjuk tudni forgatni a szelepet, és már kezdhetjük is a víztelenítést.

Fontos azonban, hogy a fagytalanító téli elzárócsap nem bírja a folyamatos használatot, és a csap akár tönkre is mehet, ha gyakran nyitjuk-zárjuk. Ezért, ha egyszer már elzártuk télre, nem érdemes újra kinyitni. Ha mindenképpen szükségünk van a kerti csapra, sokkal jobban járunk, ha megfelelő szigeteléssel oldjuk meg az elfagyás problémáját.

 

Ezeket olvasta már?