2012. 07. 04., szerda, 15:52
A 400 embert foglalkoztató Kaposvári Villamossági gyárnál (KVGY) folytatta szerdán gyárlátogatási körútját Szita Károly polgármester és Gelencsér Attila, a megyei közgyűlés elnöke. A cég fejlesztené technológiáját, ám ehhez nem lel uniós forrásokat.
A sajtótájékoztatón Szita Károly kiemelte: egy 45 éves múltra visszatekintő gyárba érkeztek, mely tisztán magyar tulajdonban van.
- A KVGY az elmúlt nyolc évben nem talált olyan uniós pályázatot, aminek segítségével fejleszthetné technológiáját – fogalmazott Gelencsér Attila. A megyei közgyűlés elnöke kifejtette: erre a problémára még az Új Széchenyi Terv sem adta meg a választ, ezért változtatni kell a pályázati rendszeren. Az elnök hozzátette, a cégeknél hiány van kétkezi munkásokból és mérnökökből is, utóbbi miatt alakították át a felsőoktatási férőhelyek számát, a mérnökképzést előtérbe helyezve.
Szalai Gyula ügyvezető igazgató elmondta: több 100 millió forint értékben fejlesztenének, de ehhez nincs elegendő saját forrásuk. A KVGY egyébként energiaszolgáltatóknak állít elő középfeszültségű berendezéseket. Tavalyi árbevétele mintegy 5,2 milliárd forint volt, 50 százalékban belföldre, 50 százalékban pedig exportra termelnek.