2025. 07. 25., péntek, 12:33
2025-ben a Túlfogyasztás Világnapja július 24-re esett – a nap, amikor az emberiség túllépi a Föld egy évre elegendő biológiai kapacitását. Ez azt jelenti, hogy alig több mint fél év alatt feléltük azokat az erőforrásokat, amelyeket bolygónk természetes módon képes megújítani. Tavalyhoz képest ez a dátum ismét korábbra tolódott, figyelmeztetve arra, hogy a jelenlegi fogyasztási minták fenntarthatatlanok.
A Global Footprint Network idei jelentése szerint az emberiség ökológiai lábnyoma jelenleg 1,8 Földet igényelne, vagyis 80 százalékkal haladja meg bolygónk regenerációs képességét.
A WWF Magyarország adatai szerint
Magyarországon a túlfogyasztás napja már június másodikán eljött,
Románia után két, Görögország után pedig 8 nappal. A legkorábban Katar élte fel bolygónk erőforrásait: már február 6-án elérte a túlfogyasztás napját. De nem sokkal maradt el tőle Luxemburg (február 17.) és Szingapúr sem (február 26.). A lista másik végén Uruguay található, a dél-amerikai ország majdnem teljesen összhangban fogyasztja a rendelkezésére álló erőforrásokat, december 17-én éri el a túlfogyasztás napját. Rajta kívül még két ország „húzza ki” egészen novemberig: Indonézia (november 18.) és Nicaragua (november 11.).
A Global Footprint Network szerint ez a tendencia évtizedek óta romló pályán mozog: míg 1971-ben ez a nap még december végére esett, mára több mint öt hónappal előrébb járunk. A bolygó ökológiai tartalékainak kimerítése hosszú távon nemcsak környezeti, hanem gazdasági és társadalmi kockázatokat is jelent – a víz- és élelmiszerellátás bizonytalanságától kezdve az energiaárak emelkedéséig. Ezért a fenntarthatóság ma már nem csupán környezetvédelmi, hanem pénzügyi és üzleti kérdés is.