„Okosba” szervizeltek – 78 milliós csalás egy somogyi műhelyben

2025. 05. 28., szerda, 13:13

Egy Somogy vármegyei autószervizben buktattak le pénzügyőrök egy súlyos jogsértést: a műhelyben jogtalanul használt járműdiagnosztikai szoftverekkel dolgoztak, a kárérték eléri a 78 millió forintot.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bevetési Igazgatóságának munkatársai rendszeresen ellenőrzik az autószervizekben használt diagnosztikai rendszerek jogtisztaságát. Egy ilyen ellenőrzés során került célkeresztbe a szóban forgó somogyi műhely, ahol kiderült: a számítógépeken nem eredeti, hanem illegálisan használt szoftverek futnak.

Az ellenőrzés során öt laptopon és több adathordozón összesen 21 jogsértő programot találtak. A Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdon-védelmi Szakmai Egyesületének szakemberei is megerősítették, hogy a jogtulajdonosokat az illegális használattal közel 80 millió forint kár érte.

A NAV pénzügyőrei a tiltott szoftvereket lefoglalták, a szervizzel szemben pedig szerzői, illetve a szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése miatt eljárás indult.

Ezeket olvasta már?