Nem sikerült jól a babalátogatás

2025. 05. 28., szerda, 14:14

A Fonyódi Járási Ügyészség garázdaság miatt nyújtott be vádiratot azzal a fiatal férfival szemben, akit erőszakosan viselkedett gyermeke anyjával Fonyódon.

A vád szerint a húszas éveiben járó terhelt 2024 decemberében a Fonyódon tartózkodó barátnőjéhez és három hónapos babájukhoz vonattal érkezett látogatóba, akit a lány a gyermekkel a vasútállomás közelében várt.

A lány aznap telefonon előzetesen közölte a fiúval, hogy szakítani akar, ezért a vádlott már felindult állapotban szállt le a szerelvényről, majd miután üdvözölte a babát, kiabálva számon kérte az anyát és tenyérrel arcon is ütötte.

A veszekedés ezzel nem ért véget, mivel a lány sérelmezte a terhelt viselkedését, ami miatt a fiú még dühösebb lett és lábon rúgta párját, aztán elgáncsolta.

A lánynak végül sikerült telefonon segítséget kérnie annak ellenére, hogy a vádlott a hívást megelőzően kirúgta a kezéből a készüléket.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a többször büntetve volt terhelttel szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

Ezeket olvasta már?