2024. 11. 05., kedd, 14:08
Ráadásul menet közben "érte a találat" a kocsit.
A Kaposvári Járási Ügyészség közlekedés biztonsága elleni bűntett, felfegyverkezve elkövetett garázdaság és rongálás miatt emelt vádat azzal a fiatalkorú fiúval szemben, aki féltékenység miatti indulatában egy baltát vágott korábbi barátnője új partnerének gépkocsijához – közölte a Somogy Vármegyei Főügyészség kedden.
Tájékoztatásuk szerint a felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló fiatalnak korábban kapcsolata volt egy nővel, aki 2023 decemberében szakított vele, és összejött korábbi élettársával.
A vádlott 2023 decemberében Kadarkút környéki otthonában tartózkodott, amikor látta, hogy a volt barátnője és annak párja elhajtanak háza előtt. A vádlott ezután a ház udvaráról magához vett egy kölcsönkapott baltát azért, hogy a rokonainak visszaadja.
Miután a vádlott kilépett az utcára, látta, hogy volt párjának barátja – aki ekkor már egyedül ült a gépkocsiban - visszafelé közlekedik az autójával, amitől ideges lett és a kezében tartott baltát a sértett által vezetett, tőle nagyjából 3,5 méter távolságban elhaladó személygépkocsi irányába hajította. A balta az autó bal oldalának csapódott és abban kb. 100.000 forint összegű kárt okozott.
Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottal szemben fiatalkorúak fogházában végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság a korábban kiszabott felfüggesztett szabadságvesztés végrehajtását is rendelje el.