Az utcán verte meg volt barátnőjét

2021. 09. 15., szerda, 10:23

A férfi ütötte-rúgta az asszonyt, akinek ettől eltört a bordája.

Súlyos testi sértés miatt állította bíróság elé a Fonyódi Járási Ügyészség azt a 28 éves férfit, aki gyermekei anyját úgy megverte az utcán, hogy eltörtek a bordái.

A férfi nyolc évig élt együtt a nővel, és kapcsolatukból hat gyermek született. A férfi féltékenysége és agresszív viselkedése miatt azonban az asszony idén áprilisban a szüleihez költözött.

A férfi augusztusban a Balatonlelléhez közeli faluban ment kocsival, amikor észrevette az exét, aki a barátnőjével sétált utcán. 

A férfi először az autó lehúzott ablakán keresztül érdeklődött a gyerekek fellől, valamint, hogy a nőnek van-e már azóta új párja, majd sérelmezte, hogy az asszony letiltotta az egyik közösségi oldalon.

A nő nem akart a volt élettársával tovább beszélni, ettől a férfi indulatos lett, kiszállt a kocsiból és először megütötte az asszonyt, majd megrúgta bokáit, amitől elesett. A férfi ezt követően az asszonyt nagy erővel megrúgta felsőtestének jobb oldalán, majd kisebb erővel arcán. A verésnek a férfi testvére vetett véget azzal, hogy elhúzta a volt élettársa közeléből.

Az ügyészségi indítvánnyal egyezően a Fonyódi Járásbíróság felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a férfivel szemben.

Ezeket olvasta már?