Úgy el verte az asszony volt barátját, hogy annak eltört az orra és az álcsontja

2021. 09. 15., szerda, 19:34

A vádlott élettársa tartotta a kapcsolatot az ex-barátjával, ez nem tetszett a férfinek.

A férfi úgy vélte, a barátnője exe nem tudja lezárni a kapcsolatukat, ezért egy telefonbeszélgetés során felhívta az volt élettárs figyelmét arra, hogy a jövőben ne keresse a barátnőjét. 

Ilyen előzmények után a vádlott 2021 májusában az egyik alkalommal bevásárlás miatt elhagyta az otthonát, ahol ezidő alatt megjelent a sértett, akit a volt barátnője beinvitált a házba és beszélgetni kezdtek. A vádlott azonban észrevette a sértett gépkocsiját, és felindult állapotban hazasietett, ahol a sértettre támadt. Az ex-barátot többször ököllel a fején megütötte, majd a földre került férfit felültette egy fotelba, ahol további ötször megütötte az arcát.

A sértettnek a bántalmazás következtében súlyos – az orrcsont és az álcsont törésével járó – sérülései keletkeztek.

Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában a férfival szemben börtön fokozatú szabadságvesztés kiszabására és pártfogó felügyelet alkalmazására tett indítványt azzal, hogy a szabadságvesztés végrehajtását próbaidőre függessze fel.

Ezeket olvasta már?