Még a csomagtartóban is migráns volt

2021. 06. 29., kedd, 15:29

A somogyi rendőrök elől menekült a szír migránsszöktető.

A Marcali Járási Ügyészség embercsempészés és cserbenhagyás miatt emelt vádat azzal a 21 éves szír férfival szemben, aki 11 illegális határátlépőt akart egy személyautóba zsúfolva Ausztriába csempészni.

A Somogy Megyei Főügyészség közleménye szerint a vádlottat egy embercsempész hálózat bízta meg azzal, hogy a magyar-szerb határszakaszról illegális határátlépőket szállítson Ausztriába. A megbízók egy osztrák autót is adtak a feladat elvégzéséhez, s azt is megmondták, hol kell felvennie az "utasokat".

A férfi 2021 januárjának elején a déli határ közelében összesen 11 személyt – köztük két kiskorút – vett fel a személyautójába, akik közül

hárman a csomagtartóban, míg nyolcan az utastérben helyezkedtek el.

A sofőr ezt követően Ausztria irányába indult, azonban az M7-es autópálya Somogy megyei szakaszán a rendőrök leintették.

A vádlott úgy tett, mintha eleget akarna tenni a rendőri felszólításnak, és látszólag lassítani kezdte az autóját, azonban amikor a rendőrségi jármű megkezdte a kihajtást, hirtelen irányt váltott, gyorsított, és elhajtott Nagykanizsa irányába. A járőrök ezután üldözni kezdték a férfit, aki azonban a balatonszentgyörgyi lehajtónál nagy sebesség mellett elvesztette az uralmát a gépkocsi felett, és a szalagkorlátnak sodródott.

A szír férfi elmenekült a helyszínről, a szerencsés kimenetelű balesetben az illegális határátlépők nem sérültek meg, őket határrendészeti eljárás keretében kiutasították az országból. A gyalogosan menekülő vádlottat még aznap délután lakossági információ alapján elfogták, majd őrizetbe vétele után ügyészi indítványra a bíróság elrendelte a letartóztatását is.

Az ügyészség a Marcali Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő férfival szemben börtön fokozatú szabadságvesztés, közügyektől és járművezetéstől eltiltás, valamint kiutasítás kiszabására tett indítványt.

Ezeket olvasta már?