Ketten is életüket vesztették a Balatonban a hétvégén

2021. 06. 29., kedd, 18:26

Idén már négyen fulladtak a tóba.

A hétvégén ketten is életüket vesztették a Balatonban, miközben péntektől vasárnapig huszonegy embert mentettek ki a tóból a vízirendőrök – közölte a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság helyettes vezetője. 

Verb István elmondta, idén már négyen fulladtak a tóba. Egyikük sem sértette meg a fürdőzés szabályait, és a baleset idején nem volt viharjelzés sem érvényben. Még mind a négy ügyben zajlik a vizsgálat közigazgatási eljárás keretében – tette hozzá. 

Ketten feltehetően rosszullét következtében haltak meg, partközelben, olyan kis vízben, ahol még a lábuk is leért. A harmadik esetben egy horgász vesztette életét, akinek felbillent, majd elmerült a kajakja. Legutóbb vasárnap egy SUP-ot bérlő fiatal tűnt el Siófoknál a mélyvízben. A körülötte lévők csak annyit észleltek, hogy üresen sodródik a vízieszköz. Hiába ért ki a helyszínre két percen belül a vízirendőrség, az elmerült fiatalembert sokáig nem találták meg, az életét már nem lehetett megmenteni.

A helyettes kapitányságvezető arról is beszámolt, hogy idén 47 esetben 100 embert mentettek már ki a Balatonból a vízirendőrök. A civil vízimentők is tevékenykednek, ők nyár végén közölnek összesített mentésszámokat. 

Verb István hangsúlyozta:

Csak úszástudással szabad mélyvízbe menni, fürdőeszközt használni, vízijárművekről felhevült testtel és úszástudás nélkül nem szabad vízbe ugrani, a mederviszonyokat, a partokat nem ismerőknek, gyengén úszóknak javasolt mentőmellényt viselniük a vízieszközökön.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a következő napokban ismét rendkívül meleg időjárás várható, amely erősen kihat mindenki szervezetére, ezért nem célszerű a nyílt vízen tartózkodni az extrém melegben, általában 11-16 óra között.

Ha valaki bajba kerül vagy bajbajutottat lát a Balatonban, a 1817-es segélyhívó telefonszámon kérhet segítséget.

Ezeket olvasta már?