2014. 07. 04., péntek, 08:47
A Kaposvári Rendőrkapitányság súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy kaposvári férfi ellen, aki bántalmazta élettársát.
A rendelkezésre álló adatok alapján a 45 éves férfi 2014. július 2-án 20 óra és 21 óra közötti időben kaposvári otthonukban előzetes szóváltást követően több alkalommal megütötte, illetve megrúgta élettárást.
A bántalmazás következtében a sértett – az orvosi vélemény szerint – nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett. H. Gábort a nyomozók – szabadlábon hagyása mellett – 2014. július 3-án gyanúsítottként hallgatták ki.