16 éves fiú tűnt el a Balatonban

2014. 07. 04., péntek, 17:55

Úszni indult, de nem ért partot Káptalanfüred és Alsóörs között egy 16 éves fiatal. A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság azonnal a keresésére indult.

Az ügyeletre 2014. július 3-án 21 óra 16 perckor bejelentés érkezett, hogy egy fiatalkorú fiú 19 óra körüli időben úszni indult Káptalanfüred és Alsóörs közötti vízterületre, azonban nem ért partot. A balatonfüredi vízirendőrök azonnal az úszó keresésére indultak. Rövid időn belül a káptalanfüred előtti vízterületen, a nádastól mintegy 5 méterre megtalálták a fiatalembert, aki éppen Alsóörs irányába úszott. A 16 éves fiút a szolgálati kisgéphajóba emelték, és épségben a kikötőbe vitték, ahol édesapjának átadták. A fiatal elmondta az egyenruhásoknak, hogy úszva akarta megtenni a két település közötti távot, de mivel elfáradt, többször megállt pihenni, közben besötétedett.

 

Ezeket olvasta már?