Áruház az északnyugati városrészben
1974-ben ezen a napon nyílt meg a Zselic Áruház.
1898-ban ezen a napon adták át a forgalomnak a vasútállomás mellett épült négynyílású donneri közúti felüljárót.
1945-ben ezen a napon tartották meg a nemzetgyűlési választást, amely Kaposváron is a kisgazdapárt fölényes győzelmével ért véget.
1986-ban ezen a napon Rácz András, a Közlekedési Minisztérium osztályvezetője ünnepélyesen átadta a forgalomnak Kaposváron az új vasúti kereskedelmi pályaudvart.
1846-ban, 170 esztendeje ezen a napon nyílt meg – egyelőre tizenhat ággyal – a megyei kórház.
1930-ban ezen a napon a Kaposvári Zenekedvelők Egyesülete államilag engedélyezett zeneiskolát nyitott a Fő utcai Kemény-palotában.
1948-ban ezen a napon Déry Tibor és Tamási Áron is részt vett a Berzsenyi-társaság évadnyitó felolvasóülésén, melyet a városháza dísztermében tartottak.
1991-ben ezen a napon távolították el a belvárosból – a kaposvári közgyűlés határozatának megfelelően – Latinca Sándor kaposvári szobrát.
1990-ben ezen a napon tartotta meg alakuló ülését – egyébként nem a városházán, hanem a megyei tanácsháza nagytermében – Kaposvár új képviselő-testülete.