Borsot tört a hatalom orra alá
Még csak félig készült el a kaposvári Európa park, amikor egy különleges, forgatható szobrot helyeztek el ott: Bors István mitikus jelképekkel díszített alkotását. A Napkerék 2000. augusztus 25-e óta dísze a térnek – felállítását a Munkácsy-díjas művész, a város (és az ország) egyik legkiválóbb szobrásza maga is ellenőrizte.
A mű, amelynek motívumai a magyar államiság évezredes múltjára utalnak, méltán került a kaposváriak szeme elé éppen a millenniumi évben, és szintén méltán került éppen ide, a belváros e nyugodt, szép kis parkjába. Az elhelyezése után egy héttel, szeptember 1-jén felavatott szobor ugyanis nem az első Bors-mű ezen a helyen. Évtizedekkel korábban, 1962 tavaszán a szintén Bors István tervezte, pávát ábrázoló szökőkutat üzemelték be a téren. Persze a közterület abban az időben még nem az Európa, hanem a Latinca nevet viselte – egy hajdani kommunista politikus után.
A pávát már senki se keresse (régen elrepült a Latinca Sándor-szoborral együtt), a körhintaszerű Napkerék azonban most is itt van, mindenki örömére. Szülőatyja külön kérte a helyiektől, hogy használják rendeltetésszerűen: a gyerekek azóta is folyvást tesztelik a mozgathatóságát. Az érdekes bronzszobor mind a járókelők, mind a műítészek elismerését elnyerte. „Bors István művének fő magva egy szimbolikus életfa, e köré szerveződnek a szobor egyéb, kiegészítő motívumai – írja dr. Géger Melinda művészettörténész. – Függőleges tengelyét egy honfoglalás kori tarsolylemez palmettájának mása képezi. E tengelyről nyílik a népmesei hármas számnak megfelelően három további pálmahajtás. Az égbe törekvő életfa függőlegesét egy vízszintes kerék, a »földi« szféra egészíti ki, amely a tengely körül forog. Három szimbolikus szarvas teszi teljessé az élet- és világfa-kompozíciót.” (Kaposvár 2000-ben. Főszerk. Bősze Sándor. Kaposvár, Kaposvár M. J. Város Önk., 2001. 194. o.)
Bár valóban nem szokványos ez a köztéri szobor, mégis jól illeszkedik az Európa park hangulatába – és Bors István (1938–2003) sok évtizedes életművébe. A kaposvári születésű szobrász, akire nagymértékben hatott Henry Moore munkássága, a hatvanas évektől kezdve volt meghatározó alakja a megyeszékhely művészeti életének. Az 1965-ben Rippl-Rónai-díjjal, 1982-ben Munkácsy Mihály-díjjal kitüntetett Bors utóbb a primitív és az antik művészetet is felfedezte magának (noha a klasszikus görög művészet hidegen hagyta), s otthon érezte magát a paraszti kézművesség, a népi tárgykultúra és a gyermekrajzok világában. Művei mindinkább elszakadtak a hagyományos megoldásoktól. A folklór és az ősi civilizációk képi nyelvéből olyan szimbólumokat alkotott, amelyekkel a modern politikai-hatalmi viszonyokról is beszélni tudott.
Bors István művészetében a hetvenes évek elejétől jelentkezett mind erőteljesebben a társadalomkritika – és ezzel együtt a groteszk iránt hajlam, Ez volt az az időszak, amikor alig lehetett elképzelni, hogy egyszer majd meg fog változni a csillagok járása. A kulturális-művészeti élet mozgástere tágabb volt ugyan, mint a Rákosi-érában, ugyanakkor több – a művészek számára részben kiszámíthatatlan – tényező továbbra is korlátok közé szorította az alkotás folyamatát. Sok függött az éppen uralkodó kultúrpolitikai irányzatoktól, a párt vezető testületeiben folyó hatalmi harcoktól, az egyes pártvezetők egyéni jóindulatától és kulturáltságától – vagy ezek hiányától –, s természetesen attól is, hogy a művészek milyen közel álltak a hatalomhoz, és érvényesülésük érdekében mennyire voltak hajlandók az öncenzúrára.
Bors maga is megtalálta a helyét ebben a világban – nem volt ugyanis „raktáron” egy másik világ, ahol a helyét kereshette volna. Kiismerte a hatalom működésének mechanizmusát, és valamilyen szinten alkalmazkodott is hozzá. Tagja lett a városi tanácsnak, és emléktáblát készített a húsz éve megalakult kaposvári munkásőrség tiszteletére (ezt az egykori Munkásőr soron helyezték el 1977 szeptemberében)… „A véleménye ugyanakkor megvolt arról a belterjes világról, amibe belelátott. Szobrászatában ettől kezdve a hatalom alaptípusai jelentek meg: végletekig kiélezett, deheroizáló művekben mondott véleményt az értékeket elpusztító rendszerről és különösen a torz állapotokat fenntartó emberi butaságról.” (Mitikus képzetek. Szerk. Géger Melinda. Kaposvár, Rippl-R. Múz., [2017]. 14. o.)
Bors Istvánt egyrészről az embertelen, arc nélküli hatalom, másrészről az emberi kiszolgáltatottság foglalkoztatta. Szenvedélyesen törekedett rá, hogy kifigurázza az erősek, a felül lévők korlátoltságát és erőszakosságát. Szobrainak nyersanyagául gyakran választotta a műanyagot – eleinte főleg takarékosságból, később inkább erkölcsi ítélet gyanánt…