Az angyal mellénk állt
Az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján, 2006. október 23-án dr. Mádl Ferenc volt köztársasági elnök a kaposvári Berzsenyi parkban felavatta Gera Katalin szobrászművész A szabadság angyala című 1956-os emlékművét. Az Egyesült Államokban élő magyarok egyik szervezete, a dr. Egervári Gyula vezette Magyar Studies of America figurális emlékművet szeretett volna állítani Budapesten, de nem kaptak erre lehetőséget. Ezután fordultak a kaposvári művészhez, s Dakos Rózsának (1954–2006), a Művészetek Kincsesháza igazgatójának közbenjárására és Szita Károly polgármester támogatásával, az emigráns magyarok adományaiból Kaposváron valósulhatott meg a hat méter magas szobor.
„A széthasadt, szétlőtt falra emlékeztető carrarai márványtömbök, a belőlük kiálló fémrúd, melyre a megtépázott lyukas zászló felszúródik, letiport hazánkat, szétdúlt otthonainkat, a durván, kegyetlenül vérbefojtott forradalmunkat, szabadságharcunkat jelképezik – mutatta be alkotását Gera Katalin. – A kőtömbök előtt az ég felé emelkedés pillanatában lévő angyalfigura látható, magasra emelt jobb kezében a Kossuth-címer, mint az '56-os és '48-as forradalmakat összekötő jelkép. Az angyal […] az, aki teljes szeretetével, szépségével, erejével, fiatalos lendületével mindig mellénk áll az igazságért, a szabadságért folytatott küzdelmeinkben.” (Búvópatak, 2006. november, 2. o.)
A hely, ahol a szobrot felállították, kétségkívül megfelelő. Nemcsak azért, mert az 1956-os forradalom több eseménye is a parkhoz és környékéhez kötődik, hanem azért is, mert a Berzsenyi park nyugodt szépsége szinte magához vonzza a műalkotásokat, s méltó keretet ad a megemlékezésekhez.
A szobor felavatásakor már csaknem nyolc évtizedre nyúlt vissza a park története. A 20. század elején még katonai gyakorlótérnek használt (s ennek megfelelően Honvéd térnek nevezett) területen az első világháború időszakából megmaradt barakktábor felszámolása után, 1927-ben indult a parképítő munka Lamping József építész és Stöckl József városi főkertész irányításával; a tervezésnél a spanyol királyi kert motívumait is felhasználták. A nagy jövő előtt álló zöldterületet 1928. június 29-én avatták fel.
1930. március 1-jén, amikor a város képviselő-testülete díszközgyűlésen ünnepelte Horthy Miklós tízéves kormányzói jubileumát, a városatyák kimondták, hogy a parkot Horthyról fogják elnevezni. A kaposváriaknak mintegy másfél évtizedük volt rá, hogy megszokják a Horthy park nevet, 1945 után pedig csaknem fél évszázaduk, hogy a Szabadság park elnevezést memorizálják. Mert a szovjet hadsereg megszállta, illetve kommunista uralom alatt álló országokban az emberek szabadságának és a nemzetek függetlenségének elvesztésével párhuzamosan az intézmények és közterületek elnevezésében elburjánoztak a szabadsággal és függetlenséggel kapcsolatos kifejezések… (A nyelv sokat elbír…) 1991 óta azonban Berzsenyi Dániel nevét viseli a park, s ez ellen aligha emelhet bárki is kifogást.
A park eddigi életét tehát részben „Szabadság”-ként töltötte, de ennek vajmi kevés köze van ahhoz, hogy éppen itt találtak helyet A szabadság angyalának. Az a szabadság, amelyről az alkotás szól, ugyanis egészen másfajta; nem a cinikus szólamokban, hanem a megélt és megküzdött valóságban gyökeredzik. 1956-ban siettek is elfojtani a szovjet páncélosok.
Dr. Mádl Ferenc (1931–2011) szintén kitért rá avatóbeszédében, milyen fontos, hogy a szavak visszanyerjék jelentésüket. „Hogy a haza azt jelentse: haza, és ne felvonulási terep legyen. Hogy a szabadság szabadság és ne parancsra bevezetett, üresen kongó köszöntési formula legyen.” Ahogy a volt államfő fogalmazott: az ötvenhatos magyarok „szabadon akartak élni, és nem a szabadság filozófiai jelentését kutatták. Demokráciát és függetlenséget akartak, és nem a világpolitikai helyzetet mérlegelték. Nemzeti önbecsülésüket akarták megélni a szabad hazában. Emberi méltóságukat szolgáló több kenyeret, mozgási szabadságot, európai levegőt. Úgy érezték, tovább nem tudnak az egyetemes emberi értékeket és emberi jogokat eltipró diktatúrában élni. Nagyon röviden szólva: méltó életre vágytak.”
Mádl így fejezte be ünnepi beszédét: „A szobor, amelyet most avatunk, az egykor kényszerűen távozottak lelki hazatéréséről is szól. Sok akadályt kellett legyőzni idehaza is ahhoz, hogy ez a szép alkotás végre itt lehessen. […] A kivágott közepű zászlón át messzire láthatunk. Gera Katalin szobrászművész szobra vallomás a forradalomról és a szabadságharcról, a világ magyarjairól, a városról, a hazáról. Mementó valamennyiünknek.” (Búvópatak, 2006. november, 3. o.)