Józan pallérozás és valódi erkölcsösség
2001. augusztus 24-én, amikor átadták a kaposvári Megyei és Városi Könyvtár felújított és 3700 négyzetméter alapterületűre bővített épületét, Szita Ferenc (1932–2018) nyugalmazott könyvtárigazgató az intézményt megalapító gróf Festetics László emlékoszlopát, Kling József szobrászművész alkotását is leleplezte. A könyvtár előtt elhelyezett emlékkő azokba az időkbe kalauzol el bennünket – a 19. század első évtizedeibe –, amikor ténylegesen is megyeszékhellyé fejlődött s már egyértelműen a polgárosodás útján haladt a kis mezőváros. Erős polgárság híján persze nálunk is a nemesség, sőt a főnemesség segítségére volt ehhez szükség. Az arisztokrácia támogatása nélkül nemcsak a gimnázium, hanem a könyvtár sem jöhetett volna létre az 1800-as évek elején.
Festetics László gróf volt az, aki 1825-ben ezer ezüstforintot ajánlott fel egy „olvasó intézet” céljaira; olyan intézetről álmodott, amely „a nemes vármegye kebelében” felállítva a nemzeti nyelv és a nemzeti művelődés javára munkálkodik. A család egy másik tagja, gróf Festetics Lajos már 1816-ban sokat lendített a könyvtár ügyén jelentős, négyezer kötetes könyvajándékával, később pedig más tehetős és jó szándékú magánszemélyek adományai is megérkeztek. A „nemes vármegye” szintén megtette, amit tudott: 1826. február 20-i közgyűlésén „könyvvásárló bizottságot” választott. Az érdemes testület egyik tagját úgy hívták, hogy Berzsenyi Dániel…
Dani uraság, a Niklán élő megyei táblabíró többször is megfordult Kaposváron. Vonzotta a könyvtár, de nem elsősorban a fent említett állománygyarapítás, azaz a könyvvásárlás miatt jött (nem igazán tudott bekapcsolódni a bizottság munkájába), hanem inkább a kölcsönzés lehetősége miatt. Berzsenyi Dániel még betegen is a vármegyei könyvtár legbuzgóbb olvasói közé tartozott, nagy lelkierővel sűrűn vállalva a nikla–kaposvári kocsiút fáradalmait. Tulajdonképpen mindhalálig kitartott a könyvtár mellett: utoljára 1836. január 22-én, egy hónappal a halála előtt látogatta meg a kaposvári bibliotékát. Élete utolsó négy évében 134 kötetet kölcsönzött ki, és vitt magával a niklai egyedüllétbe. (Berzsenyi neve máig ott áll „Az Olvasó Szobából könyveket ki vivő uraknak Reversalis Protocollumában”.)
Bár a kaposvári könyvtár még a feudalizmus idején keletkezett, már több volt, mint a megyei nemesség házi könyvtára; léte és működése a polgárosodás irányába mutatott. A nemesség művelt tagjain kívül Kaposváron élő ügyvédek, gimnáziumi tanárok, orvosok, tisztviselők tartoztak első olvasói közé. 1828-ban a Megyei Olvasótársaság is megalakult, amely a könyvtárral együttműködve próbálta kielégíteni a fejlődő mezőváros kulturális igényeit. Somogyi eleink más érvek mellett a következő – ma is érvényes – gondolattal indokolták a társaság felállítását: „Minden józan pallérozásnak és valódi erkölcsösségnek legnagyobb előmozdítója a jól választott munkák olvasása és az olvasottakról való barátságos értekezés…” (Kanyar József: Somogy vármegye könyvtárának története, 1816–1950. Somogy megye múltjából. Kaposvár, S. M. Levéltár, 1983. 166. o.) A vármegyei nagygyűlés 1829 novemberében határozatban foglalt állást amellett, hogy a Kaposváron létesített könyvtár ne tudományos, hanem közművelődési célokat szolgáljon.
Maga a könyvtár egyébként csak 1832-ben kapott szilárd szervezeti kereteket. Ekkor költözött át az új vármegyeházára (addig a hátsó, levéltári épületrészben volt egy szűk szobája), 1832. január 1-jével kezdte el kölcsönzési naplójának vezetését, s februárban került a szabályzata a megyei nagygyűlés elé.
Nevezetes év volt ez a város (és a megye) történetében: elkészült „A haza kis polgárainak” ajánlott iskola emeletes épülete, Csallay Imre engedélyért folyamodott a vármegyéhez, hogy megnyithassa Kaposvár második gyógyszertárát, a mezővárosban vendégszerepelt a Dunántúli Színjátszó Társaság, a Magyar Tudós Társaság pedig – tudományos tevékenysége elismeréseként – levelező tagjainak sorába választotta dr. Csorba Józsefet, Somogy vármegye főorvosát. Perger Sándor is ekkor állította fel az első kaposvári nyomdát, és – ahogy már említettük – ez évben avatták fel a reformkori Kaposvár máig megcsodálható legbecsesebb építészeti értékét, a Fő utcai vármegyeházát.
Jelentős közművelődési, egészségügyi és igazgatási intézmények jöttek tehát létre Kaposváron. Azt viszont nem lehetett biztonsággal megmondani, hogy a kulturális fejlődés milyen mértékben és mélységben mozgatta meg a helyi társadalmat.
Meglehet, hogy nemcsak fontos intézményeket, hanem nyitott kérdéseket is örököltünk a reformkori kaposváriaktól…