A bácsi a Kodály bácsi?
A rendszerváltozás után 1991 volt a nagy utca- és intézménynév-változások éve Kaposváron; a Tóth Lajos Általános Iskolát is ekkor keresztelte át Kodály Zoltán Ének-zene Tagozatos Általános Iskolává a városi közgyűlés. Joggal kapta a város meghatározó jelentőségű alapfokú oktatási intézménye éppen a háromszoros Kossuth-díjas zeneszerző, zenetudós és zeneoktató nevét, hiszen a zenei nevelés már évtizedek óta nagy szerepet játszott az iskola pedagógiai programjában. Éppen Kodály halálának évében indította az első ének-zene tagozatos osztályt, s úttörőzenekara (a későbbi Kaposvári Ifjúsági Fúvószenekar), valamint kórusa méltán tett szert nagy hírnévre.
Kodály Zoltán (1882–1967) azonban ennél közvetlenebbül is kötődött a városhoz – mint ahogy azt Szabados Péter, a rendszerváltozás utáni első kaposvári polgármester is felelevenítette 1992. december 4-én. Ez volt az a nap, amikor a száztíz évvel azelőtt született zeneszerző tiszteletére az iskola bejáratánál felavatták Bors István szobrászművész Kodály-domborművét. Az alábbiakban mi is a kaposvári Kodály-legendáriumból szemezgetünk.
A nagy zenepedagógusnak, aki maga is gyűjtött népdalokat Somogyban, a kaposvári Somssich Pál Gimnázium diákjai levelet írtak 1939. május 1-jén, arra biztatva a mestert, hogy komponáljon nekik új, magyar szellemű ballagási nótát. Valószínűleg az adta a diákoknak a levélírás ötletét, hogy a Zeneművészeti Főiskolát végzett dr. Gelléri Emil matematika–fizika–ének szakos tanár, az országos hírű iskolai kórus akkori vezetője maga is Kodály híve volt, és a jeles zeneszerző szellemében vezette az énekkart. (Kodály válaszolt ugyan a diákok levelére, de nem küldött saját szerzeményt, és nem is javasolt konkrét ballagási éneket. Arra buzdította a nebulókat, hogy tájanként a maguk népdalaiból válogassanak.)
Nem sokkal később, 1939. május 21-én a kaposvári színházban rendezett ifjúsági hangversenyen a Somssich-gimnázium vegyes kara országos feltűnést keltett Kodály Zoltán egyik kórusművének megszólaltatásával. A Jézus és a kufárok című motettát természetesen dr. Gelléri Emil tanította be, és ő is vezényelt. Az esemény jelentőségét aláhúzza, hogy ilyen nehéz és igényes kórusmű előadására középiskolai énekkar addig még nem vállalkozott.
Kaposvár és Somogy megye vezetői (köztük Mikecz János városi tanácselnök, Hortobágyi István, a párt városi első titkára és dr. Kanyar József levéltár-igazgató) 1957 őszén Galyatetőn keresték fel Kodályt, hogy meghívják a 75. születésnapja alkalmából Kaposváron rendezendő díszhangversenyre. Erre december 9-én került sor, s bár Kodály nem jött el, ezen a koncerten mutatkozott be a közönség előtt (a Csiky Gergely Színházban) az újonnan megalakult Somogy Megyei Pedagógus Férfikar.
Két év múlva azonban már Kaposvárra látogatott Kodály Zoltán. 1959. október 23-án részt vett Háry János című daljátékának színházi bemutatóján, másnap pedig – a kíséretében levő külföldi zeneszerzőkkel együtt – megnézte a város zenei intézményeit és a levéltárat. Kaposvári vizitjének első napján a MÁV-nevelőotthonba is benyitott az ősz komponista. Arról persze tudtak az internátusban, hogy Kodály aznap Kaposvár vendége lesz, de az állítólag váratlanul érte a tantestületet, hogy ezen a pénteken az egykor Szuntyer néven elhíresült (és néhány évvel azelőtt „nemet” váltott, tehát már kislányok nevelésére szolgáló) intézetet is felkeresi. A krónika szerint csak akkor terjedt el a látogatás híre, amikor a 370 leánygyermek éppen befejezte a délelőtti tanulást, és ebédhez készülődött. Az énekkar sürgősen próbálni kezdett, a diákok izgalommal telve készültek a találkozásra. „Az intézet nagy előcsarnokában egyenruhába öltözötten, ünnepélyes hangulatban várták a mestert. Ki-kitekingettek az üvegezett csapóajtón, suttogtak, izgatottan, és minden idegentől megkérdezték: – A bácsi a Kodály bácsi?” (Somogyi Néplap, 1959. november 1.)
Kodály Zoltán gépkocsija fél háromkor érkezett meg az intézet elé. A bejáratnál az igazgató fogadta a vendéget, az előcsarnokban pedig az éljenző gyereksereg. A zeneszerző, akit talán az is ösztönzött a látogatásra, hogy édesapja szintén a vasutasok nagy családjához tartozott – állomásfőnök volt –, a díszteremben hallgatta meg a nevelőotthon énekkarát. A gyerekek először somogyi népdalcsokrot adtak elő, majd néhány Kodály-művet szólaltattak meg. „Szépen énekeltetek, kislányok – hangzott az elismerés. – Nagyon köszönöm.” (A Kaposvári MÁV Nevelőotthon jubileumi évkönyve, 75. 1897/1972. Szerk. Pallós László. Kaposvár, Kaposvári MÁV Nevelőotthon, 1972. 154–155. o.)