Szomorú évforduló
A Baross Gábor utcai tüzérlaktanyába 1944. június végén és július legelején zsúfolták be a zsidókat; akkor, amikor kiürítették a kaposvári gettót. Néhány nap múlva a kórház zsidó betegeit is ide vitték át a csendőrök. A zsidók közül a kórházban hárman, a gettóban és a gyűjtőtáborban tizenkilencen menekültek az öngyilkosságba a kilátástalan jövő elől. Egy fiatalasszony éppen július elején szülte meg egészséges kisfiát a kórházban. A kimerült kismama nem élte túl a szülést, de a csecsemőt is hamarosan elvitték a csendőrök. Auschwitzba. (Vajon innen is vezet még út lefelé?)
A Kaposváron összegyűjtött zsidók deportálására hetvenöt esztendeje, 1944. július 4-én és 5-én került sor. Több mint ötezer-egyszáz embert hurcoltak el Kaposvárról; nagy részük somogyi lakos volt. Csak néhány százan élték túl közülük a haláltábort, és tértek haza a háború után.
Mindez persze még az idők méhében szunnyadt, amikor Kaposvárra költözött az első olyan zsidó lakos – egy kereskedő –, aki hosszabb időre is megtelepedett itt. 1720-ban történt ez. Kicsi volt még a mezőváros, és sok évtizedig arányaiban sem volt jelentős a zsidó lakossága, hiszen az Esterházy-uradalom alig engedett izraelitákat letelepedni a megyeszékhelyen. Ezért nem itt, hanem a szomszédos Toponáron alakult ki jelentős közösségük, amely Festetics-birtok volt, s akkor még nem tartozott Kaposvárhoz. 1840-ben azonban törvénybe iktatták a zsidók szabad költözési jogát, s ezután többen is letelepedtek a somogyi székvárosban. Hamarosan telket vásároltak hitközségi intézményeik számára a Hosszú (a mai Berzsenyi) utcában, s elemi iskolájuk is megnyílt. A római katolikus után a zsidó felekezet volt a második, amelyik szervezett gyülekezeti életet kezdett a megyeszékhelyen.
1857-ben már több mint 5200 lelkes mezőváros volt Kaposvár, ahol a lakosságnak legalább egytizedét tették ki a zsidók. A helyi izraelita közösségnek a következő évtized elején már ahhoz is elég ereje volt, hogy templomot építsen. (Az 1864-re elkészült zsinagóga már nincs meg: 1980 nyarán a Magyar Néphadsereg helyi alakulatának szakemberei robbantással lebontották a Berzsenyi utcai épületet.)
A dualizmus idején tovább nőtt – mégpedig jelentősen – Kaposvár népessége: 1890-ben már több mint tizenkétezren laktak itt, s csaknem 17,4%-uk izraelita vallású volt. Néhány izraelita a várost irányító testületekbe is bejutott, sőt 1871-ben a zsidó származású Zuzman József asztalosmestert választották meg Kaposvár bírájává.
1883-ban Kaposváron is átcsapott az antiszemita zavargások hulláma; ekkor a katonaság segítségével állították helyre a rendet. Az 1919-es kommün bukása után viszont elősegítette a konszolidáció folyamatát, hogy a tiszti különítmények körében tapasztalható erőszakos zsidóellenességnek a város mértékadó személyiségei között nem voltak támogatói. Amikor a húszas évek második felében a kaposvári izraelita hitközség megünnepelte Herzog Manó főrabbi működésének negyvenéves jubileumát, az ünneplésbe a többi vallásfelekezet, valamint a megye és a város vezetése is bekapcsolódott.
Hiába volt azonban a kaposvári zsidók és a többségi társadalom lényegében békés együttélésének évszázados hagyománya, a zsidóság jövőjére – a belpolitikában bekövetkezett jobbratolódás és a külpolitikai helyzet alakulása miatt – az 1930-as évek végétől mind sűrűbb árnyék borult. Szaporodtak a joghátrányok – például eltávolították őket a város képviselő-testületéből és a Kaposvári Ügyvédi Kamara vezetőségéből is –, a német megszállás után pedig tovább szűkítették az életterüket. 1944 márciusában és áprilisában kikapcsolták kétszáztíz kaposvári zsidó lakos telefonját, „zsidótlanították” a kaposvári egyesületeket, a rendőrkapitány megtiltotta, hogy zsidók akár a keresztény házaknál is rádiót hallgassanak, bezártak száznál jóval több zsidó tulajdonban levő kaposvári üzletet, korlátozták az időt, amelyet a zsidók piaci vásárlással tölthettek, és országos rendeletre csökkentették a zsidók élelmiszer-fejadagját.
1944 májusában felállították a kaposvári gettót. A Berzsenyi utcában és a környező területen létrehozott, drótkerítéssel körülzárt gettóba, melynek házait feliratos sárga táblával és csillaggal jelölték meg, több mint kétezer-hatszáz zsidót telepítettek, a nem zsidókat pedig – olykor a karhatalom közreműködésével – kiköltöztették onnan. Aztán a zsidóknak is menniük kellett, előbb a tüzérlaktanyába, aztán Auschwitzba…
2004. június 25-én – a holokauszt hatvanadik évfordulója alkalmából – Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke és Szita Károly polgármester emléktáblát avatott az egykori tüzérlaktanya falánál.