A díszpolgár, aki állta a viharokat
Unokája, Pálffy István igazi államférfinak nevezte a kaposvári ünnepségen. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az általa képviselt értékek – a becsület, az önfeláldozás, s hogy mindig a haza érdekét tette az első helyre – ma éppúgy követendők. Mindez 2010. május 29-én hangzott el a Gróf Apponyi Albert utcában, amikor felavatták a közterületnek nevet adó magyar arisztokrata emléktábláját.
Az egykori Rózsa (a későbbi Marx Károly) utcát 1921 tavaszán nevezték el a kor legjelentősebb magyar politikusainak egyikéről, gróf Apponyi Albertről (1846–1933); ugyanekkor történt az is, hogy a grófot a város díszpolgárává választották. A jeles férfiút, aki már megjelenésével is tiszteletet parancsolt, s aki a „boldog békeévek” elsüllyedt világát jelképezte, egy ország köszöntötte hetvenötödik születésnapja és közszereplésének ötvenedik évfordulója alkalmából. Apponyi országgyűlési képviselő, pártvezető, a képviselőház elnöke, miniszter is volt hosszú élete során, tagja a főrendiháznak, a Magyar Tudományos Akadémiának, a Kisfaludy Társaságnak, több nyelven is kiváló szónok. A párizsi békekonferencián ő vezette a magyar delegációt; a magyar ügy bátor védelmezőjének számított, s végül szinte pártok feletti tekintélynek örvendett.
Kaposváron többször is megfordult. Alig fél évvel a trianoni békeszerződés aláírása után, 1920. december 15-én a honpolgári kötelességekről tartott előadást a színházban – a fehérterror felszámolása, a szélsőségek elutasítása, a kiengesztelődés, a politikai konszolidáció jegyében. A várost fellobogózták, a teátrum zsúfolásig megtelt; azt mondják, feltűnően sok volt a női hallgató. Este díszvacsorát rendeztek Apponyi tiszteletére a Turul Szálló (a mostani Dorottya) éttermében. A gróf pohárköszöntőjéből idézünk: „Fáj a lelkem, midőn […] apró, személyes csoportok civakodnak egymással az ország ügyeinek rovására! Ezen a bajon csak a nemzet segíthet, ha kifejezésre juttatja, hogy ez így tovább nem mehet!” (Új-Somogy, 1920. december 17.) A kaposvári lapok magas kora ellenére „friss szellemű” prófétaként, az ország „legtündöklőbb politikai vezércsillagaként” mutatták be őt az olvasóknak.
Másodszor 1929. május 12-én jött el Kaposvárra az immáron 83 éves Apponyi Albert, aki most – ismét a színház épületében – külügyi kérdésekről beszélt hallgatóságának. Később többen is úgy emlékeztek, hogy ez volt az év legnagyobb visszhangot kiváltó eseménye Kaposváron, s még senkit sem fogadott olyan nagy szeretettel a város, mint az agg államférfit. Már előző nap zászlókat tűztek a házakra és a villanypóznákra, sőt diadalkaput emeltek a vasútállomás előtt. Ragyogó, napsütéses idővel indult ez a vasárnap. Cserkészek és leventék vontak kordont az állomástól a megyeházáig, amire szükség is volt, mert a tömeg elborította az állomás előtti teret és a környező utcákat. A szürke úti ruhába öltözött Apponyi a déli vonat utolsó kocsijából szállt ki, s az éljenző, zsebkendőt és kalapot lengető közönség sorfala közt haladt át a várótermen. A diadalkapu melletti emelvényen fogadta őt dr. Vétek György polgármester.
Apponyi Albert a fáradtság legkisebb jele nélkül tartotta meg előadását. „És ez a fegyelmezetlen kaposvári közönség, mely még a legremekebb koncerten is nekiereszt egy-egy köhögést, vagy járkál a karzaton, még lélegzetet venni is alig mer, úgy figyeli minden szavát.” A gróf persze Trianont sem hagyta említetlenül: „A mappán plajbásszal húzhatnak bizonyos vonalakat, de erkölcsi, szívbeli, érzelembeli összefüggést nem szakíthatnak meg. Azt a rettenetes fájdalmat, amelyet az elszakadás ténye előidéz, és amelyet az idő sem enyhít, nem szüntethetik meg.” (Somogyi Újság, 1929. május 14.)
Az előadás után percekig zúgott a taps. Hamarosan azonban a szél is zúgni kezdett, mert a verőfényes nap estéjén nagy vihar lepte meg a várost. A villámcsapások miatt sötétségbe borult Kaposvár, s mivel vasárnap este még gyertyát is alig lehetett szerezni, csak negyed tíz felé lett világos a Turul Szállóban, ahol a bankettet tartották. A gróf a megyeházán vészelte át a sötétség óráit. Nem zavartatta magát különösebben: sok évtizeden át edzette a magyar és a nemzetközi politika, néhány egyszerű mennykőcsapás már nem tudta kihozni a sodrából.
Vétek György polgármester egyébként ügyesen kivágta magát, amikor másnap magyarázkodni kényszerült a közvilágítás zavara miatt. Arra hivatkozott, hogy a várost még csak két év óta látják el váltóárammal, s úgy látszik, a váltakozó áram azt jelenti, hogy hol ég a villany, hol nem… Apponyi jót nevetett a poénon.