A pumák atyja
Rendkívüli idők rendkívüli emberekkel ismertetnek meg bennünket. Minden bizonnyal ilyen ember volt Heppes Aladár (1904–1988) alezredes is, a kiváló második világháborús vadászpilóta, akinek a pályája a harmincas évek elején Kaposvárra vezetett. A fiatal katona mint a kaposvári 3. Légifényképező Alcsoport (közelfelderítő század) első tisztje több éven át szolgált a városban és környékén. Abban az Eszterházy utcai (a mai Bajcsy-Zsilinszky utcában levő) házban lakott – a 19-es szám alatt –, ahol az emléktábláját, Gschwindt András alkotását elhelyezték. Az avatóünnepségre egy nappal születésének századik évfordulója előtt, 2004. november 19-én került sor; a rendezvényen Knoll Gyula nyugállományú repülő ezredes idézte fel ezt a valóban nem mindennapi életutat. (A táblán azonban téves halálozási dátum szerepel.)
Az aradi születésű Heppes Aladár élete a 20. század nagy részét átfogta – ami egyet jelentett azzal, hogy alaposan el kellett sajátítania a túlélési technikákat… Még kisfiú volt, amikor édesapja – huszár főhadnagy, civilben a vármegye másodfőjegyzője – hősi halált halt az első világháború orosz frontján, ezért Aladár hadiárvaként folytatta tanulmányait. A kitűnő eredménnyel elvégzett középiskola után az ország első számú katonai felsőoktatási intézményébe, a Ludovika Akadémiára is felvették, ahol évfolyamelsőként avatták főhadnaggyá 1928-ban. A tüzérséghez került volna, de őt átkérte magát a „titkos légierőhöz” (Trianon után voltunk…) – s ez a döntés meghatározta egész további pályafutását.
Következett a kaposvári szolgálat (itt meg is nősült, két gyermeke született), de vadászpilóta-kiképzést már Szombathelyen kapott. Aztán jött a háború. Kivette a részét a doni harcokból, ahol már a Me–109-est is meglovagolhatta; a Messerschmitt, az egyik leghatékonyabb német vadászgéptípus négy légi győzelemhez segítette hozzá.
1943 őszén hazavezényelték. Ezután egy ideig Tapolcán foglalkozott a vadászrepülők kiképzésével, majd megkezdődött az az év, ami igazán híressé tette a nevét. Magyarország légterének védelme, tehát elsősorban az angolszász bombázókötelékek elleni védekezés céljából 1944. május 1-jén hívták életre a 101. Puma vadászrepülő-osztályt, amely szeptemberben ezreddé fejlődött. A kezdetektől ő volt a parancsnoka. Az alakulat jelképét, az üvöltő pumafejet is Heppes Aladár tervezte meg, még a harmincas években – a híres embléma aztán követte őt, bárhová is helyezték időközben. (A Pumák jelmondata ez volt: „Vezérünk a bátorság, kísérőnk a szerencse”.) Persze nem csak a „reklámarculat” fejlesztésében és a Pumák irányításában tűnt ki Heppes Aladár; továbbra is repült, harcolt, és győzött: újabb négy párviadalt nyert meg, ezúttal az amerikai négymotorosokkal szemben. (A keleti fronton és a honi légvédelemben összesen harminchárom bevetésben vett részt.)
Heppes 1945. február 1-jén érte el a legmagasabb rendfokozatát: alezredessé nevezték ki. 1945. május elején – miután Raffelding repülőterén felgyújtották a gépeiket – ő és emberei az amerikai hadseregnek adták meg magukat. Az áldozatkészségük és harci tudásuk miatt legendás hírnévre szert tett Pumák tehát alig több mint egy esztendőt kaptak arra, hogy gátat emeljenek a cunami elé, amely keletről és nyugatról egyaránt elöntéssel fenyegette a világukat. És bizony nem csupán az ellenségben tettek nagy kárt, hanem maguk is komoly veszteségeket szenvedtek – hiszen világhatalmak hadereje ellen kellett csatázniuk. Vezetőjük született katonai repülő volt, határozott és igazságos ember, „akit a szigora ellenére a beosztottai apjukként tiszteltek, és öreg Pumának hívtak. […] Heppes parancsnokhoz méltóan helytállt a keleti fronton és a honi légvédelem harcaiban, minden kritikus helyzetben, levegőben és a földön. Életben maradt, de a sors kegyetlenül, embertelenül bánt vele. Az egysége 380 légi győzelmet aratott, de elveszített 67 bátor fiatal pilótát.” (Knoll Gyula: Istennel a hazáért. Repülő „ászok” és áldozatok a 2. világháborúban. Kaposvár, Szerző, 2009. 93., 96. o.) S egy újabb, személyes csapás: még tartott a háború, amikor kislányát, aki hazafelé tartott az iskolából, egy szovjet teherautó halálra gázolta Kaposváron…
A háború után persze Heppes Aladár sem jöhetett haza. Először Ausztriában élt, 1951-től pedig az USA-ban; tehát az egykori ellenségtől kapott menedéket. (20. századi történelmünk sajátossága, hogy ott nagyobb biztonságban volt, mint a hazában, amelyért éveken át az életét kockáztatta…) Egy amerikai vállalatnál dolgozott a nyugdíjazásáig, s Connecticut állam Ridgefield városában hunyt el. Életrajzai kiemelik, hogy éppen augusztus 15-én távozott az élők sorából, tehát Nagyboldogasszonykor, a repülők védőszentjének napján…