Már Kaposváron is udvari fényképész volt
Nem gyakran fordul elő, hogy mind az apa, mind a fiú tiszteletére szobrot vagy emléktáblát állítanak egy településen. Kaposváron azonban megtörtént: nemcsak a két nemes gróffal, Széchényi Ferenccel és Széchenyi Istvánnal esett meg, hanem a két művészemberrel, Gyenes Izsóval és Juan Gyenessel is. A zenész Gyenes Izsó Ezredév utcai emléktáblájának felavatása után bő két évtizeddel fia, a kezdetben Jánosként, utóbb már Juanként ismert fotóművész kapott emléktáblát szülővárosában. A táblát néhány héttel Juan Gyenes születésének századik évfordulója után leplezték le az Ady Endre utca (a hajdani Korona utca) 10. számú házának falán, amely maga is érdemes a figyelemre: a gyönyörű szecessziós lakóépület díszítését Csikász Imre szobrász tervei alapján Borovitz Imre kaposvári kőfaragó készítette.
A Juan Gyenes szülőházánál tartott ünnepségen képviseltette magát a spanyol nagykövetség, és Csató László, a városi önkormányzat tanácsnoka, valamint Hegedüs György, a Somogyi Fotóklub elnöke is beszédet mondott. A kétnyelvű (magyar és spanyol szövegű) emléktáblát éppen azon a napon, 2012. december 1-jén avatták fel, amikor a város újratelepítésének háromszázadik évfordulójáról emlékeztek meg Kaposváron.
A Felvidékről Kaposvárra került hegedűművész és zeneiskola-igazgató fia, Gyenes János igazán nagy utat tett meg (és nem csak földrajzi értelemben) attól fogva, hogy 1912. október 21-én megszületett Kaposváron. De soha nem felejtette el, hogy honnan indult. Bátyja, Reményi Gyenes István író, újságíró, költő, műfordító (1909–2001) mesélte, hogy amikor János már bizalmas viszonyt ápolt a spanyol királyi családdal, s úgy tartották, hogy „udvari fényképész” lett, ő arra hivatkozott, hogy Kaposváron is az volt. „Mert ahol tanultam a szakmát, a Fő utcai kapun ki volt írva: Holzer Félix fényképész az udvarban balra…” (Reményi Gyenes István: Juan Gyenes emlékezete. = Somogy, 1997/1. szám, 99. o.)
Gyenes Jancsi néhány évig a Somssich Pál Gimnáziumba járt, a negyedik osztályt azonban nem fejezte be, mert az iskolai kötöttséget kevéssé szerette, s bizony három tárgyból (egyebek közt idegen nyelvekből) megbukott… (Az életben aztán öt nyelvet tanult meg!)
Apjához hasonlóan ő is hegedűművésznek készült, végül mégis a fényképezőgép mellett döntött. Már egészen fiatalon híres fotókat készített – első országos hírű riportképét például tizenöt éves korában. Ez Kaposvár egyik egy nagy tiszteletben álló polgárát ábrázolta, bizonyos Rippl-Rónai Józsefet, aki a halálos ágyán feküdt… Gyenes János a harmincas években budapesti és bécsi kulturális eseményeket örökített meg a Színházi Élet fotóriportereként; modellje volt mások mellett Bartók, Kodály, Lehár, Prokofjev és Toscanini. Hamar nyakába vette a világot, Londonban, majd Párizsban élt, járt Kairóban is. Végül Madridban telepedett le, ahol 1948-ban nyitotta meg műtermét. Lefényképezte Dalít, Picassót, Karajant és Chaplint, a spanyol királyi család hivatalos fotósa lett, egyes munkái (az uralkodó arcképei) a bélyegekre és a pénzekre is felkerültek. Franco tábornokról készített felvételét szintén felhasználták a postabélyegeken, de az engedélye nélkül, ezért beperelte a spanyol postát: jelképesen, és egyetlen pezetára. (Megítélték neki. Úgy beszélik, az alperes ki tudta fizetni.)
Ő volt az első fotográfus, akit tagjává választott a Spanyol Királyi Szépművészeti Akadémia. A legnagyobb spanyol polgári kitüntetést, a Katolikus Izabella Rend lovagkeresztjét is megkapta, ami egyúttal nemesi rangot jelent. Majd a rend parancsnoki keresztjének birtokosa lett: ezt csak frakkban, vállra vetett szalagon szabad viselni.
A világhírű Juan Gyenes, akinek madridi fotóstúdióját világhírességek sora látogatta, s akinek még életében száznál több önálló kiállítását rendezték meg világszerte, 1962-ben zenei díjat alapított édesapja emlékére. Műveit azonban csak távozása után évtizedekkel, 1976 márciusában állították ki először Kaposváron: ekkor a megyei könyvtárban mutatták be Beethoven zenéjére készült egyedülálló fotókompozícióit.
1984 őszén a Kilián György Városi Művelődési Központban dedikálta Barátom, Picasso című könyvét (hosszú idő múltán ekkor látogatott első ízben a szülővárosába), négy év múlva a Rippl-Rónai Múzeumban, 1989-ben a „Kiliánban”, 1992-ben ismét a múzeumban nyílt kiállítása. 1993-ban Kaposvár díszpolgárává választották, egyúttal a megyei könyvtárban lehetett megnézni a városnak ajándékozott képeit. 1997. március 14-én nyílt meg állandó kiállítása a Vaszary Képtárban.
„A királyok fényképésze – a fényképészek királya” 1995 májusában hunyt el második hazája, Spanyolország földjén. 2015 tavaszán, halálának huszadik évfordulóján avatták fel emlékszobáját az Együd Árpád Kulturális Központban.