Kaposi Mór gyökerei
Születésének 155. évfordulóján, 1992. október 23-án – tehát éppen a nemzeti ünnepen – leplezték le dr. Kaposi Mór bőrgyógyász emlékművét a róla elnevezett megyei kórház udvarán, a műtéti tömb előtt. Addigra már sok minden történt Kaposváron az innen indult kiváló orvos emlékének megörökítésére: 1987-ben emléktáblát, egy évre rá mellszobrot avattak a tiszteletére – utóbbit ugyanaz a művész alkotta meg, mint aki az 1992-es emlékművet. 1988 novemberében egy belvárosi utcát is Kaposi Mórról nevezett el a városi tanács végrehajtó bizottsága, de a legnagyobb „hírverést” kétségkívül az jelentette, hogy a megyei közgyűlés határozatával 1991 júniusában az ő nevét vette fel a megyei kórház. „Természetesen e világszerte ismert név az intézmény valamennyi orvosát arra kötelezi, hogy Kaposi Mór nevéhez méltó gyógyító- és tudományos munkát végezzen” – figyelmeztetett dr. Rozsos István (1932–2018) sebészprofesszor. (Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig. Szerk. Szili Ferenc. Kaposvár, S. M. Levéltár, [1994]. 78. o.)
A keresztelő nemcsak azért volt jogos, mert Rippl-Rónai József és Czibor Zoltán mellett valószínűleg dr. Kaposi Mór a legismertebb kaposvári a világon, hanem azért is, mert bőrgyógyászattal régóta foglalkoztak a reformkorban létrejött kaposvári kórház orvosai. Már az intézmény megnyitása óta, 1846 novemberétől elláttak itt bőr- és nemi betegeket, s a kórház első szervezett osztálya is a bujakóros osztály – a későbbi bőr- és nemibeteg-osztály – lett, amelyet 1876-ban nyitottak meg az anyaépületben (azaz a kórház legrégebbi épületében).
Az 1992 őszén leleplezett emlékmű tehát nemcsak a Kaposvárról elszármazott bőrgyógyász dicsőségét hirdette, hanem a kórház névadójának is szólt. Ennek megfelelően nem is a bőrgyógyászat kissé félreeső épületénél helyezték el, hanem a kórház megújulását szimbolizáló, 1988 márciusában átadott új műtéti tömb előtt. A műalkotást dr. Gyócsi János szülész főorvos, az intézmény 1990-ben kinevezett igazgatója és dr. Simon Miklós, a szegedi bőrklinika volt vezetője avatta fel, s az is emelte az ünnepi megemlékezés rangját, hogy azon a Francia Dermatológiai Társulat elnöke és a Bécsi Orvostudományi Egyetem Orvostörténeti Intézetének igazgatója is részt vett.
Kampfl József szobrászművész kőből készült, Kaposi doktor bronz domborművével díszített műve stilizált fát ábrázol. Dr. Nagy Gyula kaposvári bőrgyógyász főorvos szerint ez arra az elképzelésre utal, hogy „a bőrbetegségek eredete közös, egy gyökérzetből táplálkoznak, egy törzsből származnak”. Dr. Nagy további gondolatokkal is segítette az értelmezést: „Egy magyar számára e kőfa jelentheti az ősi magyar hitvilág és a ma is élő és ható népmeséink életfáját is. Az égbe nyúló, a földet az éggel összekötő fát, melyen át törhetünk előre és felfelé. Egy európai számára a Biblia tudásfáját is jelentheti, minden emberi tudás forrásának, eredetének a szimbólumát. Jelentheti magát Európát is, azt, hogy a gyökereink közösek, azt, hogy egy tőből fakadunk mindannyian. Jelentheti az egységes, az egységesség felé törekvő Európát ez az emlékmű. E szellemiséget is példázta már a múlt században is Kaposi Mór az életével is, és a munkásságával is, aki egyben magyar is, osztrák is és így európai is volt.” (Nagy Gyula: A kaposvári kórház és Kaposi Mór története. = Somogyi Honismeret, 1999/2. szám, 39–40. o.)
Persze dr. Kaposi Mórt is ellentétekből gyúrták össze. Rendkívül tehetséges és szorgalmas volt, remek szakmunkákat írt, iskolateremtőként meghatározó hatást gyakorolt a bőrgyógyászat fejlődésére – ugyanakkor hatalmas becsvágy dolgozott benne. Jeles tanítványokat nevelt pedagógusi pályája során, kiváló előadó volt, aki a legunalmasabb kérdéseket is meg tudta világítani sziporkázó szellemességével – de maró gúnnyal kritizálta azokat, akik az övétől eltérő véleményt mertek hangoztatni. Társasági lény volt, sok baráttal és ismerőssel, szerető férj és apa, aki gondosan nevelte öt gyermekét – időskorában azonban hajlíthatatlanul önfejűnek ismerték. Éles megfigyelőképesség jellemezte, s nemcsak kiváló bőrgyógyászati, hanem nagy általános orvosi tudással is rendelkezett – bár neki is voltak szakmai tévedései, amelyekhez csökönyösen ragaszkodott.
Állandóan tevékenykedett. „Még a halála előtt pár órával sem lehetett őt az ágyba parancsolni, és aztán minden további fájdalom nélkül halt meg egy aktív, sikerekben gazdag élet után, melynek során mindent elért, amit elérhet egy orvosprofesszor a pályája során.” (Nagy Gyula: Száz éve hunyt el Kaposvár szülötte, Kaposi Mór. = Somogyi Honismeret, 2002/2. szám, 54. o.)