Angyal szállt el felettünk
„Jaj, de szép kék szeme van magának” – énekelte Jávor Pál annak idején, és énekli mindmáig az idősebb nemzedék (meg a nosztalgiázni és régi filmeket nézni hasonlóképpen szerető fiatalabb nemzedékek) emlékezetében. Jávor alighanem akkor sem jött volna zavarba (nyilván feltalálta volna magát valamiképpen), ha dr. Kiss Angyal Ernő nem írja meg ezt a fülbemászó nótát, de azért jó, hogy megírta. Annál is inkább, mert Kaposváron írta meg…
A nótaszerző egyébként még sem Kiss, sem Angyal nem volt (doktor meg végképp nem), amikor 1899-ben Csurgón megszületett. Apja, aki az ottani református gimnáziumban tanított, 1903-ban magyarosította a nevét Englről Angyalra, s Angyal Ernő csak 1930-ban vette fel hozzá – anyai nagyapja után – a Kiss nevet. Addig persze más is megváltozott az életében, nem csak a vezetékneve.
Miután Csurgón leérettségizett (éppen a baljós 1918-as évben), és Budapesten megszerezte a jogi doktorátust, Somogy vármegye szolgálatába lépett. Volt főszolgabíró Nagyatádon, megyei aljegyző, főispáni titkár és tiszteletbeli főszolgabíró Kaposváron, végül, 1940-ben a vármegye másodfőjegyzőjének választották meg. 1930-tól lakott folyamatosan a megyeszékhelyen, de akkor már nemcsak a közigazgatásnak, hanem a zeneművészetnek is elkötelezte magát. Úgy látszik, ez a két foglalkozás remekül összeillett Somogyban, hiszen Pete Lajos (1867–1924) szintén vármegyei aljegyző volt, majd főszolgabíró (ő Lengyeltótiban), emellett pedig kitűnő nótaszerző és zongorista.
Történetünk főszereplőjét kicsi korától tanította hegedülni és zongorázni az apja (aki maga is jól bánt e két hangszerrel), s a kis (de még nem Kiss) Ernő már középiskolás évei alatt megkezdte a zeneszerzést. A művészetet tehát korán megszerette, a politikától viszont később is távolságot tartott, ami abban a korban – a 20. század középső évtizedeiben – kétségkívül előnyösen befolyásolta az életkilátásait.
Népszerű ember volt, és nem pusztán dal- és operettszerzői tevékenysége miatt, meg azért, mert számos dalestet szervezett Kaposváron, hanem emberi tulajdonságai okán is. „Előzékeny és szeretetreméltó köztisztviselő, akit úgy felettesei, mint a város egész társadalma megbecsülő szeretettel vesz körül.” (Dömjén Miklós: Somogymegye Trianon után. Budapest, Szerző, 1932. 138. o.) Mégsem valószínű, hogy hivatali munkájával és szerencsés természetével olyan megbecsülést tudott volna szerezni, ami évtizedekkel a halála után (1968-ban hunyt el Budapesten) sem merül feledésbe. Merthogy nem merült: emléktábláját – Gschwindt András és Sütő Ferenc alkotását – a Kaposvári Városszépítő Egyesület kezdeményezésére 2007. október 1-jén leplezték le Bajcsy-Zsilinszky utca 5. szám alatti egykori lakóházán. A hajdani jegyző tiszteletére rendezett ünnepségen stílszerűen kései kollégája, dr. Kéki Zoltán címzetes városi főjegyző mondott köszöntőt.
Dr. Kiss Angyal Ernő zenei pályája tehát az 1930-as években teljesedett ki. Nótáival díszokleveleket nyert, művei a rádióban is sokszor hallhatók voltak (a kaposvári cigányzenészek még egyesületük díszelnökévé is megválasztották), a magyar nóták mellett tánczenét és filmzenét is írt (azt mondják, neve valósággal márka lett a filmszakmában). Legismertebb szerzeménye talán mégis az „Ott, ahol zúg az a négy folyó” refrénű hazafias dal volt, amelyet 1940-ben komponált, Észak-Erdély visszacsatolásának évében. A máig közkedvelt melódia – amelynek szövegét amúgy nem ő írta – a szocializmus évtizedei alatt nem szerepelt az állami és pártünnepélyek repertoárján… (Megjegyzendő, hogy a kaposvári 10. gyalogdandár is részt vett az erdélyi bevonulásban.)
Dr. Kiss Angyal Ernő a negyvenes évek elején kötött házasságot Török Rózsa színművésznővel, akivel a magánélet mellett a munka frontján is jól együttműködött: közösen írtak ugyanis zeneszámokat. A háború vége felé Kaposvárról Budapestre költöztek, ahol már nem folytatódhatott töretlenül a pályafutásuk. A kommunista hatalomátvétel után évekig mellőzésben volt részük; többek közt fiatal énekesek felkészítésével foglalkoztak.
Dr. Kiss Angyal Ernő kaposvári Bösendorfer zongorája azóta átlépett a legendák világába. Lévai József György (1935–2013), a közelmúltban elhunyt kiváló helytörténész szerint a házaspár kaposvári lakásába szovjet tiszteket szállásoltak be, a zongorát pedig a Szociáldemokrata Párt kapta meg. A sokat tapasztalt hangszer aztán az Édosz-székházba került, ahol elkallódhatott – onnan mindenesetre nem vezetnek tovább a nyomok… (A virágos Kaposvár. Kaposvár, Kaposvári Városszép. Egyes., 1999. 98. o.)