Lengyel, magyar két jó barát
„Szükség van a példaképekre, de nem a tv-sorozatokból és nem a valóságshow-műsorokból. Ezért is örülünk annak, hogy iskolánk falára került az emléktábla, hiszen a diákjaink nap mint nap szembekerülnek vele, látják” – mondta köszöntőjében Bencs Zoltánné, a kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Zeneművészeti Iskola igazgatóhelyettese. (Somogyi Hírlap, 2015. november 27.) Mindez 2015. november 26-án hangzott el az iskola Zárda utcai épületének földszinti aulájában, amikor és ahol a tíz évvel azelőtt elhunyt Szent II. János Pál pápa (1920–2005) tiszteletére rendeztek megemlékezést.
Aligha találhattak volna alkalmasabb helyet a nagy pápa emléktáblájának Kaposváron, mint a katolikus iskola épületét. Hiszen II. János Pál az ifjúság pápája volt, ráadásul az ő pápasága idején – 1991. szeptember 2-án – nyílt meg a tanintézet. Ez volt a Veszprémi Egyházmegye első katolikus középiskolája, amely a kilencvenes évek végén egészült ki általános iskolával.
Ráadásul a Kaposvári Egyházmegyét szintén II. János Pál pápa alapította meg – 1993. május 30-án, Hungarorum gens kezdetű apostoli levelével. A lengyel pápa döntő szerepére emlékeztet az is, hogy az egyházmegye védőszentje Szent László király. (Mint ismeretes, László Lengyelhonban született, édesanyja lengyel hercegnő volt, s a krónikások szerint maga is csaknem lengyellé vált.) A pápa kaposvári emléktáblájának leleplezését a Magyar–Lengyel Baráti Társaság helyi csoportja és a Lengyel Nemzetiségi Önkormányzat kezdeményezte, s az ünnepségen a budapesti lengyel nagykövetség konzulja is elhelyezte koszorúját. Az avatóbeszédet a baráti társaság elnöke, Fekete Balázs mondta (ő a pápát az emberiség morális lelkiismeretének nevezte), s a táblát Balás Béla megyés püspök áldotta meg. „Vannak személyek – mondta a püspök –, akiket nem szabad elfelednünk. […] Amikor pápává választották, az egész világot ébresztgette. Nem fogott rajta a fegyver, nem szegte kedvét a balsiker, mert belül fiatal maradt. Halála órájában fiatalok tömege imádkozott érte.” (Lőrincz Sándor: Visszamosolyogni Istenre. Kaposvár, Kaposvári Püspökség, 2016. 127. o.)
Kaposvár lengyel kapcsolatai egyébként visszatükrözik a két ország viharos történelmét, s mind a diplomáciában, mind a kulturális életben nyomot hagytak maguk után. Az első emlékek egyike az a jelentés, amelyet a bécsi lengyel követ 1686 novemberében készített a régóta török uralom alatt álló Kaposvár várának visszafoglalásáról. Paradox módon a 20. század világháborúi is kapcsolatot teremtettek köztünk. A kaposvári 44. számú gyalogezredet már 1914. november közepén Orosz-Lengyelországba helyezték át, s 1918 elején mintegy két hónapi hátországi szolgálatukat is Krakkóban töltötték a híres „rossebbakák”.
A második világháborúban sok kaposvári vér hullott Lengyelországban, hiszen több egység összevonásával 1944. április 27-én Varsótól keletre alakították meg a 12. tartalék hadosztályt, melynek egyik alakulata a kaposvári 36. gyalogezred volt. Júniusban a hadosztály sikeresen harcolt a szovjet csapatokkal a lengyel területeken, majd súlyos veszteségeket szenvedett az ismételt ütközetekben.
A közös 20. századi sors beszédes példája az is, hogy Papp Árpád (1937–2010) kaposvári költő 1981. december 13-án, a lengyelországi hadiállapot bevezetésének napján mondta el híres beszédét a Magyar Írók Szövetségének budapesti közgyűlésén, amikor is egy huszonöt éve volt s a pártállam által meghamisított és elhallgatott magyar–lengyel ügy: az 1956-os forradalom méltó emlékezetét is szóba hozta.
A spirituális-kulturális szálak mindig hatékonyan erősítették a lengyel−magyar kapcsolatok szövedékét. 1938 júniusában például Hlond Ágoston bíboros érsek, Lengyelország hercegprímása jött el Kaposvárra. (August Hlond bíboros-prímást a lengyel történelem egyik legnagyobb alakjának tartják, akinek a szentté avatása is folyamatban van.) A Vikár Béla kórus első külföldi hangversenykörútja pedig Lengyelországba vezetett 1967 tavaszán.
Természetesen a rendszerváltozás sodrában is „eszünkbe jutottak” a lengyelek Kaposváron. 1989. február 15-én lengyel irodalmi délutánt rendezett a Somogy Megyei Művelődési Központ, s ugyanaz év november 21-én − a lengyelek Magyarországra menekülésének ötvenedik évfordulója alkalmából – szintén az SMK-ban szerveződött meg a kaposvári Magyar–Lengyel Baráti Társaság.
Somogy megye székvárosában a 2002. őszi önkormányzati választások eredményeképpen jött létre a lengyel kisebbségi önkormányzat, amely a 2006-os, 2010-es és 2014-es választások után is megalakult.