Szent Flórián vigyázó tekintete előtt
Különleges alkotást hozott létre Schrammel Imre keramikusművész és a győri székhelyű Ornamentika Épületszobrász Kft., s különleges helyre is került. A tűzoltók védőszentjének közel négy méter magas, üvegszállal megerősített, finombetonból készült, kéttonnás szobrát 2003. június 6-án tizenhat méter magasra emelték, hogy elfoglalhassa őrhelyét a Teleki és a Városház utca találkozásánál épült társasház tetején. Nem volt véletlen, hogy éppen ott: az új épületet, amelyet díszít, már addig is „Flórián háznak” nevezték a szemközt látható régi tűzoltószertár miatt. A szoborállítást egyébként Csontos Csaba (1940–2013) Ybl-díjas építész, a társasház tervezője kezdeményezte. „A védőszentet taréjos sisakban ábrázoltam, kezében egy vödörrel, amiből vizet önt a lábánál álló égő házra – mondta a Kossuth-díjas keramikus. – Érdekesség, hogy a szobrot több darabból, az öntés után állítottuk össze. Néhány kisebb elemet pedig a helyszínen szereltünk fel rá.” (Somogyi Hírlap, 2003. június 7.)
A helyzet magaslatán álló monumentális műalkotás nyugalmat és magabiztosságot sugároz. Így is van ez rendjén – noha azért válságos időszakok is előfordultak az 1870-es években megalakult kaposvári tűzoltó-egyesület életében. Működésüket anyagi nehézségek hátráltatták, s az is megesett, hogy a városkapitány – a tűzoltóegylet lassúságára hivatkozva – a rendőrség hatáskörébe vonta a tűzoltást. 1889-ben viszont olyan események történtek, hogy azt már Szent Flórián amúgy meglehetősen szótlan kőszobra sem állta volna meg méltatlankodás nélkül. Pedig úgy tűnt, hogy éppen jól mennek a dolgok; 1888 tavaszán egy tizennégy méter magas mászótornyot is felállítottak a városháza mellett az önkéntesek kiképzését segítendő.
A lassan szakszerűsödő kaposvári tűzoltóegylet jövőjét egy gyújtogatássorozat fenyegette. Egyébként nem is abból lett az igazi baj, hogy gyújtogattak (bár 1802-ben éppen így égett le a fél város), hanem hogy elfogták a tettest…
1889 nyarán tehát sorozatos tűzesetek borzolták a kedélyeket Kaposváron. A tettest addig az augusztusi éjszakáig nem is sikerült fülön csípni, amikor a betegsége miatt virrasztó özvegy Kardosné észre nem vette, hogy egy alak gyufát gyújt Zárda utcai háza ereszénél. „Azonnal kimennek, s a gyújtogatót felismerve, már nevén szólították meg: hogy mit akart elkövetni? Rendőrökért futottak, kik két csoportban, két utcán mentek a gyújtogató üldözésére, a Zárda és főutcán, hogy okvetlenül találkozhassanak vele. El is fogták, hazamenni akarván szállására, s bekísérték a városházához.” (Somogy, 1889. augusztus 20.)
Az augusztus 17-én igazán „forró” nyomon kézre kerített fiatalembert Ifland Józsefnek hívták. Kihallgatása során kiderült, hogy lakatos a foglalkozása, és többnyire bosszúból gyújtogatott. Az egyik helyen azért csiholt tüzet, mert nem hiteleztek a számára, a másik helyen azért, mert kiutasították onnan, az állomás közelében levő cselédházakat pedig azért gyújtotta fel, mert hallotta, hogy ezek a szalmaviskók csak a szemet sértik… Nem csoda, ha a vallatók arra a következtetésre jutottak, hogy a tettesnek talán olyan betegsége van, amely „nem mindennapi”. Végül az a tény is közismertté vált, hogy a szépreményű ifjú korábban a Kaposvári Önkéntes Tűzoltóegylet tagja volt… A hírre több tűzoltó kijelentette, hogy kilép az egyesületből; „alig tudták a derék embereket megvigasztalni s a tűzoltóegyletben visszatartani”. (Kaposvár, 1889. augusztus 25.)
Az egylet ekkor megmenekült ugyan, a századforduló táján azonban ismét válsággal kellett megbirkózniuk a megyeszékhely tűzoltóinak. Alaposan megfogyatkozott a számuk (pedig addigra már túltették magukat a lelki krízisen, amelyet gyújtogató szaktársuk okozott), s a felszerelések, amelyeket évek óta nem újítottak fel, jószerével használhatatlanok voltak. Az sem sokat segített, hogy 1898-ban megszervezték a tűzoltózenekart.
A megújulás Szabados Imre (1861–1914) gyógyszerész nevéhez fűződött, akit az 1901. június 15-én tartott rendkívüli közgyűlésen választottak meg parancsnokká. A nagy tekintélyű és keménykezű vezető hamarosan átszervezte és modern felszerelést vásárolva korszerűsítette a jeles intézményt. Szabados úr „időnkint talán komikusan hatott a tűzoltó-főparancsnoki fényes sisakban és egyenruhában való megjelenésekor, alapjában véve azonban egy önzetlen, a város érdekében minden áldozatra és tettre kész polgára volt a városnak”. (Fekete Gyula: Az ötven év előtti Kaposvár és fellendülésének korszaka. Kaposvár, Új-Somogy Ny., 1929. 55. o.)
A kaposvári tűzoltók története tehát legalább annyira az újjászületések, mint a válságok históriája. Nyilván ezért tekint előre oly derűs nyugalommal Szent Flórián kőszobra a Flórián ház tetején…