Emléktábla a pincéből
Jelentőségét már az is mutatja, hogy kétszer neveztek el róla utcát Kaposváron: először, 1897 szeptemberétől 1950-ig az új főgimnáziumhoz vezető utca viselte a nevét, 1991 nyara óta pedig a Beloiannisz utcát hívják így.
Kétségkívül jeles férfiú volt a sárdi születésű Somssich Pál (1811–1888), aki Pécsen és Kaposváron végezte a középiskolát, filozófiát a pesti egyetemen, jogot a győri királyi akadémián tanult. Hamar kitűnt képességeivel, így 1843-ban Somogy vármegye országgyűlési követévé választották. A „fontolva haladó” konzervatív irányt képviselte, s a párt egyik vezérszónoka lett. 1848-ban visszavonult a politikától, a szabadságharcban nem vett részt, az önkényuralom idején viszont az ország önállósága mellett foglalt állást, és Deák Ferenchez közeledett. Bátor hírlapi cikkek és dolgozatok szerzőjeként harcolt az alkotmány védelméért, világos, éles logikával, nagy történeti és jogi ismeretanyag birtokában. Munkái közül kiemelkedik az 1850-ben megjelent Magyarországnak és királyának törvényes joga című hosszabb röpirata, melyben kifejtette, hogy „egy legyőzött forradalom nem szolgálhat jogszerű ürügyül egy ország megsemmisítésére”.
Somssich Pál számos országos és somogyi vállalkozásban játszott vezető szerepet; egyebek közt az ő felhívására rendezték meg 1860 júniusában a niklai Berzsenyi-ünnepséget. A következő évben egyhangúlag választotta meg képviselőjévé a kaposvári kerület; az 1861-es és az 1865-ös országgyűlésen is Deák politikáját támogatta. A kiegyezés után a képviselőház alelnöke, 1869-től 1872-ig elnöke volt, majd belső titkos tanácsossá és a főrendiház tagjává is kinevezték. 1875-ben a kaposvári, 1881-ben a csurgói kerületben újra megkapta a képviselői mandátumot. Legemlékezetesebb választási szereplésére 1869 márciusában került sor, amikor Kossuth Lajostól szenvedett vereséget Kaposváron. (Az országgyűlésre ekkor Bács vármegye egyik kerületének képviseletében jutott be.)
Somssich Pál éveken át a kaposi gimnázium egyik legkövetkezetesebb és leghatékonyabb támogatója volt; az intézmény nem véletlenül viselte – az 1920-as évek elejétől 1948-ig – egykori mecénásának nevét. A gimnáziumi választmány elnökeként már az 1850-es években nagy érdemeket szerzett abban, hogy az iskola átvészelte a nehéz esztendőket. A kiegyezés után kieszközölte az intézet államosítását, ezzel biztosítva további fejlődését, a nyolcvanas években pedig a gimnázium nyolcosztályossá bővítéséért küzdött, szintén eredményesen.
Az első kaposvári gimnáziumot az abszolutizmus idején megmentő és évtizedeken át támogató Somssich Pál emléktáblája, amelyet a politikus elhunyta után bő egy évvel, 1889. május 6-án lepleztek le a főtéri iskolaépület bejáratánál, legalább olyan viharos évtizedek elé nézett, mint maga a tanintézet. Noha nagy ünnepélyességgel avatták fel, nem sokáig maradhatott a helyén. Mivel a főgimnázium a század végén új otthonra lelt az Eszterházy (a mai Bajcsy-Zsilinszky) utcában, a tábla is vándorútra indult. Az iskola vezetői egyelőre nem sokat törődhettek vele, mert a márványtábla több éven át hevert az új épület pincéjében, s csak a gimnázium százéves jubileumát rendező bizottság menekítette ki onnan. Egy helybeli kőfaragócég kijavította, s 1913. június 15-én kapott ismét méltó helyet az intézetben.
Ám 1948-ban Táncsics Mihály nevét vette fel az iskola, s ezzel megkezdődött a Somssich-emléktábla második „belső emigrációja”. A márványlapot kivésték a falból, s a nemtelen hagyományt követve újra levitték a pincébe, ahol sajátos feladatot találtak a számára: a különféle szénfajták elválasztására használták…
A gimnázium lokálpatrióta történelemtanára, Miklós Endre 1960 körül szakkörös tanulóival együtt a pincétől a padlásig átkutatta az épületet. Így bukkant rá az emléktáblára, amelyet a történelemszertárban helyezett el. „Megtalálása óta, vállalva a konfliktust is, különböző fórumokon javasoltam az emléktábla eredeti formában, hajdani helyére történő visszatételét – írta 1984-ben a tanár úr. – Valahogy mindig úgy alakultak a dolgok, hogy elmaradt a visszatétele.” (Somogy, 1984/3. szám, 92. o.)
A város legnagyobb múltú középiskolájának történetét lelkesen és szívósan kutató s a múlt értékeinek elismertetéséért hasonló lelkesedéssel harcolni is képes dr. Miklós Endre (1930–2005) kitartása végül eredményre vezetett: a Táncsics Mihály Gimnázium bejáratánál 1984. augusztus 27-én ismét elhelyezték a restaurált emléktáblát. „A tábla megmentése és visszatétele érdekében folytatott küzdelem megérte a fáradságot. Nemcsak méltó dísze az iskolának, hanem a történelmi realitást is kifejezi, az iskola egész történetéhez nyújt eligazodást.” (A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium jubileumi emlékkönyve, 1812–1987. Szerk. Mihályfalvi L. Kaposvár, Táncsics M. Gimn., 1987. 44. o.)