Kaposi doktor változó világa
A kaposvári bőrgyógyászat 1956 őszén költözött át az akkori Marx Károly utcába, ahol a honvédségtől átvett ún. lazarettben, azaz a csapatkórházban rendezkedett be. Ezt az intézményt még az 1880-as években alapították, épülete is ekkor készült el a Rózsa (a későbbi Gróf Apponyi Albert, majd Marx Károly, most pedig újra Gróf Apponyi Albert) utcában, a Baross Gábor utcában ugyanekkor átadott Baross laktanyával együtt. Itt, a bőrgyógyászat épületének lépcsőházában avatták fel 1987. június 11-én a 150 évvel azelőtt született és 85 éve elhunyt dr. Kaposi Mór emléktábláját. Az ünnepségen mondott beszédében dr. Varga Levente (1938–2006), a kórház főigazgatója a Kaposvárról elszármazott világhírű orvos életútjának nem csupán a szakmai értékeit emelte ki. „Városunk szülöttének emlékezete – mondta a kórház első embere – nekünk, orvosoknak elsősorban a róla elnevezett betegség első leíróját jelenti, de mint magyaroknak egyúttal a magyarsághoz és a szülőföldhöz való kötődés példaképét is idézi. […] Így orvosként is, magyarként is, kaposváriként is hármas indíttatással emlékezünk meg a dermatológia múlt századi nagy klasszikusáról.” A délután megrendezett tudományos ülésen szintén a jeles dermatológus (azaz bőrgyógyász) „magyarságáról és nagyságáról” tartott előadást akkori kollégája, a kaposvári dr. Frankl József (1908–1994).
A korabeli források szerint dr. Kaposi Mór (1837–1902) valóban nem felejtette el, hogy Kaposvárról indult. Pedig igazi karriertörténet az övé. A szegény, de művelt ortodox zsidó családba született Kohn Móric Kaposváron és Pozsonyban járt gimnáziumba, s 1861-ben a híres bécsi egyetemen szerzett orvosi oklevelet. Néhány év múlva aztán Ferdinand Hebra, a bécsi bőrgyógyászati klinika tanára vette maga mellé asszisztensnek. Főnöke felismerte a tehetségét – persze az sem hátráltatta Kaposi pályafutását, hogy 1869-ben Hebra professzor lányát, Mártát vette feleségül, s új családja kedvéért a katolikus hitre is áttért. Vallása után hamarosan a családnevét is megváltoztatta: az 1870-es évek elejétől már nem Kohnnak, hanem Kaposinak hívták. Ezt ő azzal indokolta, hogy így könnyebb megkülönböztetni a többi Kohn nevű orvostól (Bécsben még jó páran praktizáltak), arról viszont nem nyilatkozott, hogy miért éppen a Kaposi nevet választotta. „Nos, mi ebben névmagyarosítást látunk, a szülőföldhöz való ragaszkodása jelét – véli dr. Nagy Gyula kaposvári főorvos. – Erre utal az is, hogy élete végéig megőrizte a jó kapcsolatait nemcsak Kaposvárott maradt rokonaival, de szívesen látta magyar kollégáit a klinikáján is, tartotta velük a nexust folyamatosan az élete végéig.” (Nagy Gyula: Száz éve hunyt el Kaposvár szülötte, Kaposi Mór. = Somogyi Honismeret, 2002/2. szám, 56. o.) Dr. Rozsos István (1932–2018) sebészprofesszor hasonló magyarázattal szolgált: „Vajon nem magyar érzésének fényes bizonyítéka-e az, hogy nevét 1871-ben német nyelvű környezetben, a bécsi egyetemen már mint nyilvános rendkívüli tanár és világszerte ismert szakember magyarosította Kaposira? Vajon nem bizonyíték-e az is, hogy kaposvári rokonaival a kapcsolatot végig megtartotta, honfitársaival pedig mindig folyékony magyar nyelven érintkezett?” (Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig. Szerk. Szili Ferenc. Kaposvár, S. M. Levéltár, [1994]. 77. o.)
Egy bizonyos: az 1880-ban elhunyt Hebrát dr. Kaposi Mór követte a bécsi egyetemi tanszék élén; a bőrgyógyászati klinika igazgatójává 1881-ben nevezték ki. Itt teljesedett ki a munkássága. Kaposi a modern bőrgyógyászati kutatások egyik megalapozójának számít, a bőrbetegségek egész sorát írta le elsőnek. Élete során összesen 156 orvosi szakcikke jelent meg, s több könyve aratott nemzetközi szakmai sikert.
Bár Bécsben lett világhírű orvos dr. Kaposi Mór, magát továbbra is magyarnak vallotta. Ez tehát, úgy tűnik, nem változott meg az életében. „Megilleti Kaposvár közönségét, hogy meleg részvéttel emlékezzék meg a boldogultról – írta nekrológjában az egyik kaposvári újság –, ki nem csak szülőföldjét nem feledte el soha, de ha Somogymegyéből beteg látogatott el hozzá, azt mindig a legszívélyesebben fogadta, s mindig melegen emlékezett megyéjéről, mindenkihez volt szíves szava, s a lehető legcsekélyebb díjért látta el. Magyar maradt mindig a szó szoros értelmében és összes bécsi ideje alatt; még dicsőséges zenitjén is büszkén hirdette mindvégig magyar voltát. Tanítványainak légióiból a magyarokat különös szeretettel válogatta ki, és azokkal foglalkozott feltűnő előzékenységgel. A bécsi orvosegyetem magyar hallgatói csodákat mesélnek a világhírű magyar tudós jóindulatáról, amit velük szemben minden alkalommal kimutatni igyekezett. Kiválósága tehát valósággal a magyar tudományosság dicsősége, bár magyar egyetemen tanítania nem adatott.” (Somogy, 1902. március 16.)
Az 1987-ben felavatott emléktábla jelenleg a kórház északi tömbjében, az új bőrgyógyászati váró előterében látható.