Minden az ecettel kezdődött…
Baross Gábor születésének százötvenedik évfordulója alkalmából Kaposváron is avattak emléktáblát a „vasminiszter” tiszteletére. A vasútállomás falán elhelyezett, stílszerűen vasöntvényből készült, négyzet alakú tábla előtt – amelyet Csányi Szabolcs iparművész tervezett – dr. Ozsváth Ferenc alpolgármester méltatta a kiváló gazdaság- és közlekedéspolitikus érdemeit 1998. június 5-én.
Baross Gábor (1848–1892) valóban meghatározó szerepet játszott a modern magyar kereskedelem és közlekedés megteremtésében, bár korántsem volt simulékony és szeretetreméltó egyéniség. A kortársak azonban ezt elnézték a rendkívüli munkabírású politikus-szakembernek, akit a vasútügy fejlesztése terén elért eredményei miatt emlegettek „vasminiszterként”.
Kaposvár is sokat köszönhet az alig negyvennégy évet élt Baross Gábornak, akiről már az 1890-es években utcát neveztek el a megyeszékhelyen. A várost is érintő Duna–Drávai Vasút államosítására és nagyarányú fejlesztésére ugyanis éppen akkor került sor, amikor Baross államtitkár, majd miniszter volt. Ő vezette a kereskedelmi tárcát, amikor megindult a gyorsvonatok forgalma a vonalon (ez 1890 nyarán történt), s a MÁV Kaposváron keresztül teremtette meg a vasúti összeköttetést Budapest és Fiume között.
A történet persze nem ekkor kezdődött, hanem jóval korábban. A vasút akkor érte el Kaposvárt, amikor megépült a Dunát a Drávával – konkrétan Bátaszéket Zákánnyal – összekötő vonal. Az ügynek egyébként olyan támogatói voltak, mint a nagy tekintélyű somogyi politikus, Somssich Pál.
A vasútépítő munkások 1871. április 25-én tették meg az első kapavágást Kaposvár mellett. Az esemény jelentőségével tisztában levő helyi politikusok ünnepséget is rendeztek ebből az alkalomból, ahol durrogtak a mozsárágyúk, a cigánybanda húzta, s mások mellett Szalay Károly kaposvári ügyvéd, a bécsi Springer-bankház jogtanácsosa tartott beszédet. (Springerék voltak az építkezés fővállalkozói.) Még épült a pálya, amikor a Richárd névre keresztelt lokomotív – 1872 márciusában – befutott a megyeszékhelyre. De adjuk át a szót a kortárs tudósítónak: „A régtől fogva várva várt első mozdony Richárd címmel 25-én esti 8 órakor robogott be Kaposvárra K[is]korpád felől, hogy a K[apos]mérő és Dombóvár közötti vonalon a kívánt munkálatokat teljesítse. A késői idő dacára roppant számú nép várta Richárd érkezését, s zajosan éljenezte. A mozdony el volt halmozva koszorúval, lobogókkal, s a székváros teljes örömben volt a gyors közlekedés ez első fecskéjének látásán.” (Somogy, 1872. április 2.) A jeles és „neves” mozdony tehát maga is részt vett a vasútépítésben; talpfákat és a töltéshez homokot fuvaroztak vele.
Az építkezés amúgy nem kevés vesződséggel járt. Rögtön azután, hogy Kaposvár határában is megkezdődött a munka, leálltak a magasabb bért követelő vasútépítő napszámosok. A vállalkozók erre külföldről hoztak munkásokat: a magyarok mellett 1871 tavaszától olaszok dolgoztak a vaspályán.
Az első személyvonat már 1872. április 8-án megérkezett Kaposvárra – a pálya műszaki átvételét végző vegyes bizottságot hozta magával Zákányból –, de a kaposváriak először csak ugyanez év augusztus 14-én mondhatták el szívből és jogosan, hogy „sínen vagyunk”. Ekkor adták át a forgalomnak a duna–drávai vasútvonal Zákány és Dombóvár közti, Kaposváron is átvezető szakaszát. (A Dombóvárt Bátaszékkel összekötő vonalrész egy év múlva készült el.) Bár az is igaz, hogy a vasutat minden nagyobb ünnepélyesség mellőzésével nyitották meg Somogyország székvárosában, legfeljebb néhány zászló lengedezett az állomáson.
A kaposváriak persze tisztában voltak a vasút jelentőségével: „Földbirtokosok, kereskedők, iparosok egyformán érdekeltséggel várták e megnyitást az év azon szakában, midőn a termékek szállítása elodázhatlan úgy a gazdák ezerféle szükségei, a jó ár, mint a kereskedőktől tett kötelezettségek folytán.” (Somogy, 1872. augusztus 20.) Azt mondják, hogy az első áru, amelyet szállítás végett az új vasútra feladtak, egy eceteshordó volt…
A vasútvonal nemcsak addig ismeretlen kereskedelmi lehetőségeket és gazdaságfejlesztési ötleteket adott, nem csupán kapcsot jelentett az ország távoli tájaihoz, sőt Európához, hanem minden más ipari vállalkozásnál nagyobb mértékben és gyorsabban alakította át a Kapos mente arculatát. Átformálta a várost, átformálta a kaposváriak életét, s közvetve más találmányok – a villanyvilágítás és a telefon – elterjedését is segítette. „Az első esztendőben kijárt a közönség az állomáshoz a vonat érkezését és indulását nézni. Mindenki a vasútról beszélt, és sok diáknak volt elhatározott szándéka, hogy a vasutas pályára lép.” (Somogyvármegye, 1911. április 16.)