Az ördöggéptől a Volán-buszokig
A közúti közlekedés múltjába világított be az a kaposvári emléktábla-avatás, amelyre 2009. június 16-án került sor a Kapos Volán Zrt. kaposvári autóbusz-pályaudvarán. A váróteremben elhelyezett márványtábla annak a Hoffmann Sándornak (1908–1995) állít emléket, aki csaknem két évtizeden át, 1969. évi nyugdíjba vonulásáig tartotta kézben a vállalatot. Bár ő volt a cég hőskorának legnagyobb hatású vezetője Kaposváron, a történet persze nem vele és nem is a Budapesti Teherautó-fuvarozási Nemzeti Vállalat (Tefu) 1949-ben megalakult helyi kirendeltségével – a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Részvénytársaság jogelődjével – kezdődött.
Az első gépjárművek ugyanis már a 20. század legelején feltűntek a megyeszékhelyen. „Egy automobil kocsi hajtott e héten Kaposvár Fő utcáján keresztül, mégpedig bámulatos gyorsasággal – írta 1901. augusztus 4-i számában a Somogy című hetilap. – Az ördöggépnek volt elég nézője és bámulója.” Persze nem sokáig volt ez ekkora szenzáció: Boskovitz Ernő és Szigethy István röpke tíz esztendő múlva már „automobil-járatok” indítására is engedélyt kapott a városi tanácstól.
Noha a város körüli utak állapota sokáig keserítette a lakosság és a fuvarosok életét, Kaposvár határain belül megpróbáltak egyre több tervszerűséget vinni a közlekedés fejlesztésébe. Számos utca kapott makadámburkolatot, a fontosabb pontokon – 1894-től már aszfalttal – járdákat építettek. A munkálatokat 1904-ben Rippl-Rónai József is megörökítette Kövezik a kaposi Fő utcát című festményén. A sár és a por ellen a közterületek rendszeres tisztításával és öntözésével is felvették a harcot.
Az első világháborús vereség és a trianoni békediktátum következtében Kaposvár elveszítette a budapest–fiumei vasútvonal révén élvezett előnyöket, de a vasút szerepének csökkenését új tervekkel próbálta ellensúlyozni a város vezetése. Az 1920-as évek végén megindult az autóbusz-közlekedés Kaposvár és Nagykanizsa között, majd a megyeszékhelyt Nagyatáddal és Barccsal összekötő útvonalakon is.
1928 áprilisában a kaposvári vármegyeházán alakuló gyűlést tartott a Somogy Megyei Automobil Club. (Elnöke maga Fischer Ferenc főispán volt.) Ebben az időben javítóműhely, autókellék-kereskedelmi kft. és több bérautó-vállalat is létrejött a városban. 1938-ban a „kaposvári gépjárómű kerületben” 668 géperejű járművet vettek számba, köztük 330 személyszállító autót, 49 bérautót, 5 autóbuszt és 239 motorkerékpárt.
Aztán, ahogy már említettük, felállították a Tefu kaposvári kirendeltségét, amelyet alig másfél évvel később, 1950 nyarán a sokkal jobban hangzó „főnökség” névre kereszteltek át. Ekkor kapta meg első vezetői megbízatását Hoffmann Sándor, aki 1951-től már igazgatóként irányította a közlekedési vállalatot. Az autószerelőnek indult Hoffmann sikeres vezetőnek bizonyult; többször kitüntették, a Munka Érdemrend arany fokozatát is megkapta, ráadásul nagy tiszteletnek örvendett a dolgozók körében, akik becsületes embernek tartották.
A negyvenes évek végén négy teherutóval és nyolc sofőrrel indult kis kaposvári kirendeltség 1953-tól évekig Aköv – autóközlekedési vállalat – néven működött, s nemsokára a személyszállítás feladatát is átvette a Mávauttól. (Az Aköv 1970-ben lett Volán.)
Az Aköv távolsági autóbusz-pályaudvara 1967-ben rekordidő – fél év – alatt nőtt ki a kaposvári földből az akkortájt még csupa nagy kezdőbetűvel írt „Nagy Októberi Szocialista Forradalom” ötvenedik évfordulójának tiszteletére. Úgy tartották, hogy ilyen rövid idő alatt még sehol az országban nem épült hasonló létesítmény. (A kaposváriak közül sokan kételkedtek is abban, hogy elkészül a vállalt határidőre.) A terveket az Uvaterv két szakembere, Bandl Ferenc és Detre Dezső készítette, a kivitelezésben közreműködő cégek többsége pedig helybeli volt, mint a Somogy Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat és a Somogy Megyei Útépítő Vállalat. És persze a legjobb szocialista brigádok dolgoztak az építkezésen, hogy tartani tudják az ütemtervet. Végül sikerült: november 5-ére kitűzhették az avatóünnepséget, amelyen szovjet, közelebbről kalinyini vendégek is részt vettek. (Megjegyzendő, hogy éppen másnap nevezték el Kalinyin-lakótelepnek az északnyugati városrészt.)
Az ünnepélyen Rostás Károly, a városi tanács elnöke vette át a hetvenkét méter hosszú peron két oldalán egyszerre tizennyolc busznak helyet adó, a kor legkorszerűbb technológiájával készült létesítményt, amelynek építési költségeit a megyei tanács és a Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium közösen fedezte. Rostás hangsúlyozta: „lehet példaszerűen építkezni Kaposváron, csak a cél megértése, akarat, jó szervezőkészség, hozzáértés, lelkiismeretesség, munkafegyelem és szív kell hozzá”… (Somogyi Néplap, 1967. november 6.)