A kalinyini közjáték
Ahogy szerte az országban, úgy Kaposváron is mindent megtettek a vezetők, hogy emlékezetes legyen az oroszországi bolsevik hatalomátvétel – a Petri György költőnk által némileg más vonatkozásban említett „Nagy Októberi” – ötvenedik évfordulója. Néhány nappal a hatalmas ünnep, 1967. november 7-e előtt adták át az újjáépített Kapos Szállodát (első vendégei között volt Papp László, a háromszoros olimpiai bajnok ökölvívó is) és az autóbusz-pályaudvart, a megelőző napon, 6-án pedig Rostás Károly (1919–2005) kaposvári tanácselnök az Északnyugati városrészben felavatta a Kalinyin és Kaposvár „megbonthatatlan, örök barátságát” hirdető emléktáblát. Ekkor nevezték el a városrészt Kalinyin-lakótelepnek, amit így indokolt meg az ünnepi beszédet tartó tanácselnök: „Hazánk szabadságát, minden eredményét annak köszönheti, hogy győzött a forradalom, s a Szovjetunió felszabadított bennünket.” (Somogyi Néplap, 1967. november 7.)
A táblaleleplezés és az átkeresztelés akkor már néhány év óta érett. A Kaposvári Városi Tanács 1960 júniusában hagyta jóvá a javaslatot, hogy a Kapos-parti megyeszékhely testvérvárosi kapcsolatot létesítsen egy szovjet településsel. A „választás” a Volga partján fekvő egykori Tverre esett, amely akkoriban egy szovjet kommunista politikus, Sztálin munka- és harcostársa, az államfői tisztséget évtizedeken át betöltő Mihail Ivanovics Kalinyin (1875–1946) nevét viselte. Kalinyin elvtárs érdemeit később ekképpen méltatta a Magyar Szocialista Munkáspárt Somogy Megyei Bizottságának folyóirata: „A kommunista nevelésről írt tanulmányai nemcsak kortörténeti dokumentumok, hanem kimeríthetetlen módszertani segédanyagok a ma pedagógusainak is. […] Ott áll életnagyságú szobra Kalinyinban, a Forradalom téren. Az impozáns szobor mintha élne, mintha most is biztatná a hozzátartozókat, valamennyiünket […].” (Sipos Csaba: Harminc éve halt meg M. I. Kalinyin. = Útközben, 1976/2. szám. 63–64. o.)
A Kalinyin név kaposvári meghonosítására az új Északnyugati városrész kínált megfelelő terepet, amelynek története tulajdonképpen 1963-ban kezdődött, amikor város vezetői egy összefüggő lakótelep kialakítása mellett foglaltak állást. Az építkezésre a Kapos folyótól északra húzódó fennsíkon került sor, amely viszonylag jól el volt látva közművekkel, a közlekedési lehetőségek megfelelően kapcsolták a városközponthoz, s persze a domborzati adottságai is kedvezőek voltak. A Somogy Megyei Állami Építőipari Vállalat tevékenysége nyomán az első ütemben kilenc többszintes épület nőtt ki a földből. Először téglaházakat emeltek, 1970-től aztán panelszerkezetekkel folytatódott a kivitelezés.
A beruházás mindenekelőtt nagyarányú szanálást igényelt, hiszen a városrész helyén kezdetben idős házak sora keretezte a mezőgazdasági művelés alatt álló területeket. Valóban sok lakás épült, de az első ütemben korántsem annyi, mint amennyit terveztek, nem volt elég park és parkoló sem, ugyanakkor felesleges útfelületeket is létrehoztak. A panelházak esetében a szerkezeti igénytelenség energiatakarékosságra alkalmatlan, elavult megoldásokkal párosult. A panelrengeteg látványától a kortárs szakemberek sem voltak elragadtatva. „Mindenesetre az az érzés uralkodik – vélte Peregi Tamás építész –, hogy ha az ember kilép a házból, akármelyik irányban is, azonnal a nyilvánosság előtt, az »utcán« érzi magát, sehol egy zártabb jellegű terület, ahol viszonylagos csend, ill. nyugalom található.” Majd hozzátette: a lakók „kifogásolnak bizonyos fajta ridegséget is, unalmat és kétségtelen uniformizált jelleget, ami tömeges lakásépítésünk kezdeti időszakának általános tünete”. (Kaposvár. Várostörténeti tanulmányok. Szerk. Kanyar József. Kaposvár, Városi Tanács, 1975. 659. o.)
A bírálatok ellenére az Északnyugati városrész létrejöttét egyértelmű sikerként könyvelte el a politika. Az biztos, hogy az új lakótelep egyre több – főként vidékről a megyeszékhelyre költöző – munkást és alkalmazottat fogadott be, ami hozzájárult a város népességének jelentős gyarapodásához. Az 1960-as népszámlálás idején még 43 ezer lelkes Kaposváron 1980-ban már több mint 72 ezren éltek. 1973-ra itt épült fel a Dunántúl egyik legnagyobb lakóépülete, a háromszázharminc lakásos Sávház. Az 1972. május 13-án ismét Kaposvárra látogató Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bizottsága első titkárának a még épülőfélben levő városrészt is megmutatták…
Idők múltán azonban – a szoborrá merevedett Kalinyin elvtárs minden biztatása ellenére – megváltozott a (vörös) csillagok járása. Sőt mi több: intenzív csillaghullás következett. Így történt, hogy 1995 szeptemberében új alapokra helyezett testvérvárosi szerződést kötött Kaposvár és az akkor már ismét Tvernek nevezett orosz város. 2000 végén pedig a harminchárom évvel azelőtt elhelyezett Kalinyin-mementó átalakításáról is döntést hozott a kaposvári közgyűlés.
Az emlékmű ma Kaposvár kiterjedt nemzetközi kapcsolataira hívja fel a figyelmet.