Vörösmarty Mihály szigorú tekintete előtt
Természetesen nem kívánt körmönfont indoklást az avatáson, hogy a magyar romantikus irodalom egyik legnagyobb alakjának bronzszobra miért került Kaposvárra, hiszen a Szózat költője mindenütt otthon van, ahol magyar a föld. Az ünnepségnek mégis volt egy sajátos, „kaposvárias” íze. Vörösmarty Mihály (1800–1855) mellszobrát azért leplezhették le a megyeszékhely egyik legszebb parkjában 2013. május 2-án, mert akadt a Vörösmarty családnak egy olyan tagja is, aki éveket élt Kaposváron.
A szoboravatás kezdeményezője, Vörösmarty Magda budapesti grafikusművész egy ízben a nagy költő „méltatlan oldalági leszármazottjának” nevezte magát – biztosan túlzó szerénységgel (Somogyi Hírlap, 1993. szeptember 4.). A művészi érzék rá is jellemző, nemkülönben a lokálpatriotizmus és a közösség iránti felelősségtudat. Vörösmarty Magda Mezőcsokonyán – pontosabban Nyírespusztán – született, később pedig tanult is, dolgozott is Kaposváron. Leginkább alkalmazott grafikával foglalkozott, és nem akármilyen sikerrel: Belgiumtól Japánig szerepelt kiállításokon, számos elismerést beseperve – egyik filmplakátjával New Yorkban kapott első díjat. Azt viszont soha nem felejtette el, hogy honnan indult. A Vörösmarty-szobor elkészítésére ő kérte fel Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművészt, s az elkészült alkotást a megyeszékhelynek ajándékozta. Varga Imre nem szokványos megoldást választott a költő vonásainak megformálásakor: a közönség viszonylag jól ismeri mind a fiatal, mind az idős Vörösmarty Mihály arcát, a szobrász viszont az ereje teljében levő, kemény és férfias poétát állította elénk.
A kaposváriak persze nem ekkor adóztak először Vörösmarty emlékének. Itt is van Vörösmarty utca, s 1920 végén Kaposváron bontott zászlót – dr. Merényi Oszkár irodalomtörténész elnökletével és Rippl-Rónai József festőművész díszelnökletével – a somogyi művészek és műbarátok Vörösmarty Irodalmi Társasága.
A Zalán futása című honfoglalási eposz alkotója egyébként maga is megfordult Somogyban, bár arról nem tudunk, hogy járt volna Kaposváron. Vörösmarty a Perczel család Bonyhád mellett fekvő birtokán volt nevelő, amikor – 1821 őszén – tanítványainak apját, Perczel Sándort meghívták az új mikei Somssich-kastély avatására. A családfő mindhárom fiát – és nevelőjüket – magával vitte az útra; az egyik fiú a tízéves Perczel Móric, a későbbi honvéd tábornok volt. Sárdon és Szigetváron át jutottak el Mikébe, s elmondható, hogy a történelmi tájak látványa nem hagyta hidegen a fiatal költőt. Vörösmarty a somogyi látogatás után fél évvel, 1822-ben vetette papírra Szigetvár című ódáját („Láttam veszélyes tájadat, oh Sziget!”): ez volt az első verse, amelyben a magyar múlt nagyjainak dicsőségét szembeállította a jelennel, a nemzet akkori állapotával. „Zrínyi dicsőséges harcának és halálának hatására írta a gondolatot: nem meghalni, hanem élni nehezebb a hazáért!” (Laczkó András: Irodalmi arcképcsarnok Somogyban. Kaposvár, Somogy M. Pedag. Továbbk. Int., 1979. 39. o.)
Egy nem bizonyított irodalomtörténeti legenda pedig azt a somogyi szálat próbálja meg felgombolyítani, amely szerint a világosi fegyverletétel után fejét bujdosásra adó költő rövid ideig Szulokon is menedéket találhatott.
A szoboravatás azonban nem csupán Vörösmarty Mihály – és a Vörösmarty család – somogyi kapcsolataira emlékeztet minket, hanem dr. Németh Antal (1903–1968) rendezőre is, a Nemzeti Színház egykori igazgatójára, aki a magyar színháztörténet legkiválóbb személyiségei közé tartozott. Dr. Németh Antal pályája ugyanis egy ponton Kaposvár színháztörténetével fonódott össze. A nemzetközi hírnevű, de a kommunista érában évekig mellőzött színházi szakember 1956-ban, a forradalom előtti hónapokban itt tért vissza a magyar színházi élet élvonalába. Zách Jánosnak, a Csiky Gergely Színház újonnan kinevezett igazgatójának első intézkedése az volt, hogy rendezőnek szerződtette a több mint egy évtizede feledésre ítélt dr. Németh Antalt. A korabeli források szerint az 1955-ben állandó társulatot kapott kaposvári színház a következő szezonban mutatta be egyik legszínvonalasabb programját. Az évadot éppen Vörösmarty Csongor és Tünde című mesedrámájával indították 1956. szeptember 11-én, természetesen Németh Antal rendezésében.
Zách János azonban hamarosan visszatért Budapestre, s dr. Németh Antal, aki ekkor már magára maradt művészi elképzeléseivel, 1957 végén szintén távozott a somogyi székvárosból. Működése azonban így is előkészítette a színház nagy korszakát, amely az 1970-es évek elején indult, s „Kaposvár-jelenség” néven ismeretes.
Többek között erről mesél nekünk Vörösmarty Mihály szigorú szobra a színház szomszédságában.