Azt is túlélte, hogy bepingálták…
Kaposvár második legkorosabb köztéri szobrának nem volt könnyű az élete. Persze a kaposváriaknak sem volt könnyű annak a csaknem három évszázadnak a jó részében, amely azóta telt el, hogy Nepomuki Szent János szobra – mert róla van szó – helyet foglalt a városkában…
Az 1742-ben készült szobor hányatott sorsát előrevetette, hogy az az egyházi férfiú sem ágyban és párnák közt fejezte be az életét, akit ábrázol. Nepomuki Szent János dacolt a cseh királlyal, aki ezért megkínoztatta, majd a Moldva folyóba fojtatta. A gyónási titok mártírjaként számon tartott vértanú pap tisztelete a hősiességet kedvelő barokk korban gyorsan elterjedt; egyebek közt a folyóknak és a hidaknak is ő a védőszentje. Jánost nem sokkal szentté avatása után – Hoss József nagyprépost, egyháztörténész véleménye szerint 1736 körül – Kaposvár védőszentjévé is megválasztották.
A kaposvári barokk műalkotást néhány évvel a felállítása után a Nepomuki Szent János-kápolnába vitték át. Ezt a kápolnát 1764-ben kezdték építeni, és két év múlva készült el a Szent János téren, amelyet később Széchenyi térnek neveztek (most pedig ez a Berzsenyi utca eleje). Nyilván úgy tűnt, hogy a védőszent szobra az ő nevét viselő téren és a neki szentelt kápolnában van a legjobb helyen, mégis éppen itt került igen nagy veszedelembe néhány évtizeddel később… 1802. április 25-én ugyanis több tucat – egyes források szerint harmincöt, mások szerint negyvennégy – ház hamvadt el a Korona és a Vár utcában, továbbá a vár helyén épült majorban, és pénzben kifejezve is tetemes kár keletkezett. A Nepomuki Szent János-kápolna tetőszerkezete és fából épült tornya is megrongálódott, harangja megolvadt a tűzben. A szobor, amelyet szerencsére mészkőből faragtak, ugyan megmenekült, a kápolnát viszont a következő években – közadakozás révén – helyre kellett állítani. A tüzet az okozta, hogy Kertész Juli, Szabó István kaposvári tiszttartó elbocsátott szolgálója a vasárnapi szentmise alatt bosszúból felgyújtotta volt gazdájának házát…
Hogy valami jó is származzon az esetből, Esterházy Miklós herceg, a város földesura a tűz által sújtott utcákat később kiszélesíttette, és csak csinosabb házakat engedett építeni. Szükség is volt a tudatos városszépítésre – ami persze sokkal később vált igazi programmá a megyeszékhelyen.
A Szent János-szobor viszontagságai azonban a tűzvésszel még nem értek véget. Neki is vándorolnia kellett, mint oly sok szobortársának a város történetében. A 19. század közepén lebontották a kápolnát, s a szobor a téren fúrt kút közelében kapott helyet, nemsokára pedig egy kőből készült víztartó medencére állították fel, amelyet a város megbízásából Fogl József pécsi kőfaragómester készített. A parkosított Széchenyi térről 1942-ben (más adatok szerint 1932-ben) hozták át a főtéri plébánia kertjébe. De itt sem talált végleges otthonra, s 1989-ben már a nagytemplom délnyugati sarkánál bukkant fel. Most innen vigyázza a várost és lakóit.
A hajdani kaposváriak szerdánként körmenetben keresték fel a szobrot, s a Szent János-kápolnában misét is bemutattak – erre a kápolna lebontása után a közelben felállított sátorban került sor. Már említett egyháztörténészük így írja le a szobor külsejét: „A XVIII. század típusa szerint mutatja a szentet reverendában, csipkés karingben, gallérral. […] Ruhája a test vonalát hosszanti irányban követi. Nem lobog szét a levegőben. Az egészen a lehiggadás látszik.” (Hoss József: A kaposvári plébánia története. 94. o.) Stadler József építész pedig a következőképpen jellemzi: „A szobor barokk stílusa ellenére szinte puritán, finom, kecses vonalú alkotás.” (Műemlékvédelem, 1979/4. szám. 333. o.)
A Nepomuki Szent János-szobor hányattatásainak egy sajátos – Kaposváron csak rá jellemző – epizódja is volt, amely szintén a külsejével függ össze. Történt ugyanis, hogy egy vállalkozó kedvű fiatalember 1869 nyarán orvul befestette a műalkotást. „Nagy volt a felháborodás a tulitarka szent szobor miatt – mesélte Lévai József György, a 2013-ban elhunyt helytörténész-újságíró –, de a tettest évek múlva sem találták meg. Hatvan év elmúltával aztán, 1930-ban önként jelentkezett a tettes, Budapestről egy bizonyos Kaposi Illés nevű úr. Versbe szedett sorokkal kérte a polgármestert, hogy viselje gondját »ifjú évei boldog emlékének«, a Szent János-szobornak. Bevallotta, hogy egy éjszaka ő festette be a szobrot abban a reményben, hogy mint festőinasnak a művészi munkáért járó dicsőség igen jól kamatozik…” (Lévai József György: A betyár koponyája. Kaposvár, Szerző, 2003. 17. o.)
Nepomuki Szent János szobra még a kaposvári anekdotakincset is gazdagítani tudta…