Az állatokat már jól tudjuk nemesíteni…
2001. május 9-e nem csupán azért emlékezetes dátum a nem sokkal azelőtt megalakult Kaposvári Egyetem történetében, mert ekkor rendezték meg először a Sertéstenyésztési Tudományos Napot, hanem azért is, mert a konferencia keretében felavatták a kiváló sertésnemesítő, az európai hírű állatgenetikus, Anker Alfonz mellszobrát.
Humenyánszky Jolán ózdi születésű szobrász alkotása a Körépület földszintjén látható. Az 1992-ben átadott jellegzetes alakú építményt a Makona Tervező Iroda, illetve Ekler Dezső építész (Makovecz Imre tanítványa) álmodta meg. „A kör alapú, elegáns bútorokkal berendezett, világos oktatási helyiségek […] követik az ősi filozófiát, miszerint a tanítás-tanulás folyamata eredményesebb, ha az oktató és tanítványa közelebb van egymáshoz.” (Somogyi Hírlap, 1992. június 4.) Ezt az elvet olyannyira érvényesnek találták az egyetemen, hogy az élő pedagógusok mellett az elhunyt szakemberek arcvonásait is nap mint nap láthatják a hallgatók – köztük a budapesti születésű, de pályája csúcspontját Kaposváron elérő Anker Alfonz (1925–1979) portréját is. Méltán került ide a szobra, hiszen a zseniális kutatónak kivételes érzéke volt az állattenyésztés iránt. Tehetségét és rátermettségét mi sem mutatja jobban, mint hogy mezőgazdasági diploma nélkül küzdötte fel magát a hazai állattenyésztés élvonalába.
Anker Alfonz katonacsaládból származott, de nem a hétköznapi fajtából: ősei lovakat tenyésztettek a hadsereg számára. Apját követve ő is méneskari tiszt szeretett volna lenni, azonban a háború, majd az éppen esedékes rendszerváltozás más pályát szabott neki. A bécsi Spanyol Lovasiskolában, később különféle ménesekben dolgozott, még termelőszövetkezetben is volt főállattenyésztő. Az 1960-as évek elején került Kaposvárra, ahol tudományos kutatója lett a nemrég megalapított felsőfokú mezőgazdasági technikumnak. Ebben a munkakörben találta meg igazán önmagát. „Kiváló felkészültségét, alapos, rendkívül széles körű genetikai tájékozottságát az elhivatottak akaratával, fáradhatatlan energiával szerezte meg.” (Somogyi Néplap, 1979. november 3.)
Elmélyülten foglalkozott a ló-, juh-, baromfi- és postagalamb-tenyésztéssel – a galambok iránti szenvedélye még gyermekkorában gyökeredzett (első galambjait nyulakért cserélte), később könyve jelent meg Genetika a lótenyésztésben címmel is –, az állattenyésztés történetébe leginkább mégis a sertésgenetika területén elért, a gyakorlat által visszaigazolt eredményeivel írta be magát. Ugyanis főleg az ő kutatói munkájához kapcsolódik az első európai hibrid sertés, a Ka-Hyb előállítása.
Az Országos Fajtaminősítő Tanács 1972 novemberében „államilag elismert” fajtának nyilvánította a Ka-Hyb (Kaposvári Hibrid) elnevezésű sertést, amely 1973 elején – mint önálló fajta – a végleges állami elismerést is megkapta. Nemesítője, a kaposvári Anker Alfonz pedig három év múlva, 1976 áprilisában a kiemelkedő ipari és mezőgazdasági tevékenység elismerésére alapított Eötvös Loránd-díjat kapta meg. „Mikor a munkámat elkezdtem, a nemzetközi szakvélemény szerint a hibridizáció a sertéseknél megoldhatatlan feladatnak látszott – tekintett vissza az indulásra a kutató. – Azt azonban sokan tudtuk már az ötvenes években, hogy a keresztezés jobb eredményeket ad, mint a fajtatiszta tenyésztés. Az indított a kutatási feladatok megvalósítására, hogy ha a keresztezések önmagukban is jó eredményeket adnak, akkor feltételezésem szerint kifinomultabb genetikai eszközökkel ezt az eredményjavulást tovább lehet fejleszteni. 1962 óta foglalkozom az örökléstan kérdéseivel a Ka-Hyb témában.” (Somogyi Néplap, 1976. április 18.)
Nem meglepő, hogy Anker Alfonz tevékenységére a magyarországi szakembereken kívül a külföldiek is felfigyeltek. A kaposvári genetikus bekerült az Európai Állattenyésztők Szövetsége sertéstenyésztési szekciójába, és több rangos nemzetközi rendezvényen tartott előadást. Számos szakmai publikációja látott napvilágot külországi folyóiratokban, ugyanakkor továbbra is szeretettel és türelemmel oktatta a kaposvári főiskola – akkor még „csak” főiskola – fiatal hallgatóit.
A túlfeszített munka sajnos rövidre szabta a magyar állattenyésztés-tudomány egyik legeredetibb egyéniségének életét. „Elhivatottsága, áldozatos, céltudatos, kitartó munkája példakép marad a mezőgazdaság fejlesztéséért tevékenykedő tudományos és gyakorlati szakemberek előtt” – búcsúzott tőle 1979. november 3-i számában a megyei napilap.
A kollégái előtt szívóssága, páratlan megfigyelőképessége és lenyűgöző memóriája mellett emberszeretetéről és ironikus humoráról egyaránt ismert Anker Alfonz „az állatnemesítésnek legalább olyannyira volt művésze is, mint tudósa”. (Szaktanácsok, 1980/2. szám, 6. o.)