Aki sört főzött és várost fejlesztett
Dr. Ozsváth Ferenc alpolgármester 2000. április 3-án avatta fel Donner János serfőzőmester emléktábláját a derék iparosról elnevezett kaposvári városrészben, a Zrínyi utcai fiókkönyvtár falán. A márványtábla elhelyezését dr. Szép Tamás városi képviselő kezdeményezte, részben népnevelő célzattal – a városatya ugyanis megtapasztalta, hogy a donneriek többsége nincs tisztában a városrész nevének eredetével. Pedig tanulságos a történet.
Donner János, a svájci születésű serfőző Grazon és Nagykanizsán keresztül jutott el Kaposvárra a Bach-korszak éveiben. Mivel jó sörből már régóta hiány mutatkozott ezen a tájon, 1857-ben sörfőzdét húzott fel, majd kocsmát nyitott a Kapos folyótól délre eső bokros-lápos területen. Kocsmája hamarosan a társasági élet egyik központjává vált, a sörfőzésre azonban nem kapta meg az engedélyt, mert az italmérés joga továbbra is a hercegi uradalmat illette, s ők nem kívántak versenytársat. Donner ezután felparcellázta az általa megvásárolt, korábban értéktelennek vélt földeket, ahol újabb házak épültek, és további utcák nyíltak – a használaton kívüli sörházat laktanyának alakították át –, s néhány év alatt megszületett a Donner városrész. Így esett, hogy egy külföldi bevándorló nemcsak találékonyságát és munkaerejét bocsátotta a város rendelkezésére, hanem a vezetéknevét is. (Eleinte csak a Zrínyi utca viselte a nevét, ahol maga is lakott.)
A Somogy című hetilap 1868. január 21-i száma így emlékezett meg a Donner alapításáról: „A kaposvári Sétatér közelében volt ezelőtt évtizeddel egy nagy szemétdomb, benőve bokrokkal, ellepve homokbuckákkal, tökéletesen hasznavehetetlen állapotban. Donner János serfőző kapja magát, fejszét, kapát, ásót vesz kezébe; irtott, egyengetett, ásott, s az első épülethez hangyaszorgalommal hordta az anyagot. Sokan bámulták a merész vállalkozót, még többen nevették. Mit akar ez az ember? […] S évek folytán mi lett az eredmény? A lakatlan, puszta téren egy nagy katonai laktanya áll, melybe 3–400 embert el lehet szállásolni. Van húsz ház, csinosak, többnyire cserépre építve, s körülbelül két-harmadfélszáz lélekkel. Most úgy hívják, hogy: Donner városrész. Tiszteljétek a szorgalmat.”
Donner János ötvenöt évesen, 1879. szeptember 17-én halt meg Kaposváron (az emléktáblán sajnos hibás évszámok szerepelnek). A városrész azonban fejlődésnek indult, s a Kapos-hegyi kápolnáról és a Kálváriáról, a Herczog-uszodáról, majd az új fürdőről, iskolájáról és jó levegőjéről is híres „Donner” hamarosan Kaposvár egyik leghangulatosabb részévé vált.
Donner úr munkás életében bizonyára nem gondolt arra, hogy már a 19. század végén is lesznek, akik a városrész Kaposvártól való elszakadását tervezgetik… A Donnerváros lakói úgy érezték, hogy szűkebb pátriájuk Kaposvár mostohagyermekévé vált, azaz nem részesül méltóképpen azokból az előnyökből, amelyeket a valóban nagy tempóban fejlődő megyeszékhely más városrészei élveznek. Az elégedetlenség talaján „szeparatista” mozgalom szerveződött: egyesek azt szerették volna elérni, hogy a városrész váljon külön Kaposvártól.
Először 1897 novemberében került nyilvánosságra, hogy mit forralnak a donneri hangadók, akik már ügyvédet is felkértek törekvéseik képviseletére, és aláírások gyűjtésébe fogtak. A tervezett új települést Iszáknak akarták elnevezni. Az ügy aztán – ahogy mondani szokás – elaludt, és csak az első világháború előtt ébredt fel ismét.
Az elszakadás érdekében akkor már gyűlésre is sor került, de a mozgalom vezetői jó darabig inkább csak titokban szervezkedtek. Most nem Iszák, hanem Széchenyiváros néven próbáltak meg önállósodni. Az 1914. május 28-án tartott városi tanácsülésen aztán kipattant – Tankovics János (1869–1946) képviselő rukkolt elő vele –, hogy a Donner több tekintélyes polgára újra azt tervezi: a városrész alkosson különálló települést, saját önkormányzattal. Ha pedig ez nem megy, akkor maga a város alakuljon vissza nagyközséggé! Elhangzott, hogy amennyiben Kaposvár lemondana a városi rangról, úgy olcsóbb lenne fenntartani az önkormányzatot, és csökkennének a lakosságra nehezedő adók…
Mi tagadás, a városrész függetlenségi törekvései – egy hónappal a szarajevói merénylet előtt – alaposan megbolygatták a kaposvári közéletet. Dr. Kovács-Sebestény Gyula (1874–1917) polgármester azzal felelt az interpellációra, hogy senki sem akarja mellőzni a Donnert, ipari üzemeket is telepítenek oda hamarosan, így a donneri polgároknak nem lesz okuk panaszra. Kifejtette a polgármester azt is, hogy a megyeszékhely további haladása csak a városi státusz fenntartása mellett biztosítható, s Kaposvárnak minden feltétel a rendelkezésére áll ahhoz, hogy „nagy város legyen”.
Ebben aztán az interpelláló képviselő és az egész tanács is megnyugodott.