A festő továbbra is a helyzet magaslatán
2009. május 21-én, a kilencedik Festők Városa Hangulatfesztivál megnyitása alkalmával a belvárosban leleplezték Rippl-Rónai József festőművész csacsifogatos szobrát, a pécsi Trischler Ferenc alkotását.
A Kaposvárért Közalapítvány által kezdeményezett szoborállítási folyamatot kezdettől fogva nagy vita kísérte, s az ismételt pengeváltások iránt a helyi, sőt az országos média is élénk érdeklődést tanúsított. Ellenzői provinciálisnak állították be a szobortervet, a kezdeményezők pedig tagadták, hogy ez a minősítés helytálló lenne. Az összecsapások sajnos nem maradtak meg a művészettörténet küzdőterén… Az alábbiakban a legkevésbé sem szeretnénk taglalni a részleteket, és csupán az ismert Rippl-Rónai-kutató, dr. Gáspár Ferenc véleményére hivatkozunk, aki nagy sikerének tartotta, hogy a szoborállítás ügyét sikerült kiszabadítania a politika hálójából.
A művészettörténész-főorvos mindvégig meggyőződéssel védelmezte a kezdeményezést, s az avatóbeszédet is ő tartotta meg a sétálóutcában. Gáspár kifejtette, hogy a szamárkordé nem kelléke, hanem része volt a festő Róma-hegyi birtokának: „egy állapot, egy életérzés önfeledt kisugárzása”. A festőművész szobra egy hazatért, boldog embert ábrázol, és joggal, mert Rippl-Rónai József valóban boldog volt Kaposváron. „Amikor a bakra ült, tudta, hogy aznap csupa jó dolog fog vele történni: találkozás Ödönnel, elmerengés Szimpliciusz hegedűjének hangjain, a könnyű kaposi vörösborral kísért sikamlós pletykák hörpölgetése a Koronában, a Turulban, és az asztal örömeitől már láthatóan elnehezülő testén gyöngyöző verejtékcseppek egyre gyorsuló gördülése a Berzsenyi utcai Erzsébet gőzfürdőben.” Gáspár doktor szerint többet ér ez a szobor, mintha a festő tiszteletére emlékművet állított volna a város. „Küldetése: nem lerángatni – de közel hozni, nemcsak csodálni – de szeretni is, nem tudomásul venni – hanem megérteni. […] Mindezeken túlmenően, valahányszor csak rátekintünk, vagy elhaladunk mellette, azt is juttassa eszünkbe: tudjunk boldogok lenni, hogy legyen majd mire emlékeznünk.” (Gáspár Ferenc: Tükörpróba. Kaposvár, Szerző, 2013. 70., 72. o.)
Mindez egybevágott az alkotó szándékával. „Fontos, hogy az emberek szeressék, amit létrehozok – mondta Trischler Ferenc szobrász az avatás előtti napokban. – Ezért nem lehet közömbös, hogy milyen a köztéri szobor fogadtatása. […] Nem egy-két más véleményen lévőnek, hanem a nagyközönségnek készítek alkotásokat. De ez nem jelent nívótlanságot.” (Somogyi Hírlap, 2009. május 20.)
A csacsifogatos szobrot nem messze állították fel a bakon üldögélő festőművész egykori munkahelyétől. Az Arany Oroszlán Gyógyszertárról van szó, amelyet 1869-től tíz éven át Schrőder Sándor vezetett. A súlyos depresszióban szenvedő gyógyszerész, akit vesebaja és adósságai is nyomasztottak, 1879. november 18-án megmérgezte magát. A kortársak szerint talpig becsületes, látszólag víg kedélyű ember volt, „nemes szívű polgár és jó hazafi”. Mindössze harminchét évet élt.
1875-ben az ő segédje lett a tizennégy éves Rippl József, aki jó ideig kacérkodott a gondolattal, hogy maga is felcsap patikusnak. 1877 nyarán jó eredménnyel tette le a gyakornoki vizsgát, 1881-ben a gyógyszerészoklevelet is megszerezte a Budapesti Tudományegyetemen, majd több ízben kérvényezte, hogy gyógyszertárat nyithasson Kaposváron. Az engedélyt azonban nem kapta meg – a vármegyei tiszti főorvos nem támogatta a harmadik kaposvári patika felállítását, és a meglevő két gyógyszertár tulajdonosai sem rajongtak az ötletért, amelynek megvalósulása szaporította volna versenytársaik számát. Az elutasításnak feltehetően szerepe volt abban, hogy a gyógyszerészet szegényebb, a festészet viszont gazdagabb lett egy Rippl-Rónai Józseffel. (Alighanem jó csere volt…) Rippl-Rónai gyógyszerészi pályakezdése mégsem múlt el észrevétlenül; bal kézfejét ugyanis sikerült leöntenie kénsavval, aminek nyomát élete végéig viselte.
Visszatérve a csacsis szoborhoz: azóta nemcsak egy internetes szavazás eredménye, hanem a mindennapok tapasztalata is bizonyítja, hogy a kaposváriak és az idelátogató turisták többsége valóban szerethetőnek tartja ezt a köztéri műalkotást. Annak pedig nincs jele, hogy szamár farka mögött (mert máshogyan miképpen is?) elhelyezkedő Rippl-Rónai József nagyságát ezért bárki is kétségbe vonná…
„Látni vélem – mondja dr. Gáspár Ferenc – Rippl-Rónai szája sarkában megbúvó hamiskás mosolyát: lám, lám, milyen jó befektetés volt az a szamárkordé, még száz évvel későbben is egymásnak esnek miattam a tisztes (és okoskodó) kaposváriak. Pipájából eközben meg csak gomolyog, csak gomolyog a jóféle illatos dohány füstje.” (Tükörpróba, 207. o.)