A politika felfalta a humoristát
1964. március 16-án egy különös sorsú somogyi íróember bronz mellszobrát leplezték le a róla elnevezett kaposvári téren. Schaár Erzsébet (1908–1975) szobrászművész alkotását abban az évben avatták, amikor országszerte megemlékeztek az író születésének nyolcvanadik évfordulójáról. A Hazafias Népfront és a városi tanács által rendezett ünnepségen Simon Lajos, a belvárosi II. számú körzeti népfrontbizottság elnöke mondott beszédet. Mások mellett dr. Gábor Magda, az író unokája, az írószövetség nevében pedig Takáts Gyula költő koszorúzott. (Itt jegyezzük, meg, hogy több helytörténeti munka szerint 1970-ben avatták fel a szobrot, ez viszont részben tévedés: valóban felavatták, de nem 1970-ben.)
A kis somogyi faluban, Rinyaújnépen született Gábor Andor (1884–1953), akit élete első évtizedeiben még Greiner családnéven ismertek, persze hosszú utat járt be, amíg a magyar irodalmi élet felső régióiba került (ez az 1910-es évekre tehető), s amíg a Kossuth-díjat is megkapta (ezt már nem érhette meg). Életpályájának változatosságát jól jellemzi, sőt ellentmondásait is megvilágítja, hogy a magyar polgári kabaré aranykorszakának jeles képviselőjeként hívta fel magára a figyelmet az első világháború előtt, néhány év múlva kapcsolatba került Kun Bélával, még később pedig Sztálin egyik legbuzgóbb s talán legkopaszabb magyar tanítványának jóindulatát is kiérdemelte. A Szovjetunióból hazatért Gábor Andor ugyanis magáénak mondhatta a kétes dicsőséget, hogy 65. születésnapja alkalmával Rákosi Mátyás is elküldte neki „meleg kommunista és baráti üdvözletét”… Ideológiai elkötelezettségét ismerve aligha meglepő, hogy 1958 októberében a Kaposvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága Gábor Andorról nevezte el a Damjanich és Hunyadi János utca találkozásánál kialakult teret, 1984 áprilisában pedig a KISZ kaposvári politikai képzési központja vette fel a nevét.
Addig persze történt egy és más. Apja, aki falusi szatócs, majd kishivatalnok volt, anyagi gondjai ellenére is biztosította fia iskoláztatását. Gábor Andor gyermekkorát Somogyban és Szatmárban töltötte; öt nyelvet tanult meg, s 1901-től 1904-ig a budapesti egyetemen pallérozta nem hétköznapi elméjét. Újságírói pályára lépett, a század elejétől több népszerű lapnak volt munkatársa. 1907-től rendszeresen szerepelt szerzőként a fővárosi kabarészínpadokon, olykor fergeteges sikerrel. Dalokat, sanzonokat, tréfákat írt, de publicistaként és színműíróként is érvényesült – például az 1917-ben írt Dollárpapával. Ő komponálta a közkedvelt operett, a Mágnás Miska dalszövegeit, lefordította a Csárdáskirálynő szövegkönyvét, és szatirikus hangú regényeket is írt. Ezenkívül számos szépirodalmi művet fordított, komoly hangú verseit pedig a városi nincstelenek sorsa ihlette meg.
Gábor Andor a polgári forradalom, majd a proletárdiktatúra híve lett, a kommün alatt is vezető tisztséget vállalva. A Tanácsköztársaság bukása után néhány hétre börtönbe került, majd megkezdődött huszonöt éves külföldi emigrációja. Ezalatt mint baloldali újságíró és pártpropagandista kereste a kenyerét. Miután kiutasították Ausztriából, Párizsba ment, de a bányavidéken folytatott szervezőmunkája miatt hamarosan Franciaországot is el kellett hagynia. Berlinben dolgozott egy kommunista lapnál, 1933-ban pedig Moszkvába költözött.
1945-ben tért vissza Magyarországra, ahol tagja lett az ideiglenes nemzetgyűlésnek. Megalapította a Ludas Matyi című kommunista vicclapot, amelynek 1953-ig főszerkesztője volt. Nagy kedvvel vetette bele magát a szellemi életbe, de az 1950-es években ő is belső emigrációba kényszerült. Csalódottan halt meg: úgy érezte, hogy a politikai vezetés szűk keretek közé szorította a tevékenységét. Mint a mozgalom természetének kiváló ismerője, nyilván Gábor Andor is tisztában lehetett vele, hogy „a forradalom felfalja a saját gyermekeit”, mégis fájdalmas élmény lehetett a számára, amikor saját maga került fel az étlapra.
Szomorú, hogy beszippantotta a politika, a bolsevik politika. Szomorú, hogy hagyta magát beszippantani, s ezért vörös paca esett az életművére. De az is kétségtelen, hogy csillogó tehetségű ember volt, termékeny, sokoldalú és ötletes humorista, művelt és nagy munkabírású zsurnaliszta, aki maradandó művekkel gazdagította a magyar irodalmat. Nem azért volt szüksége a politikai hátszélre, mert lanyha képességei nem tudták volna dagasztani a karriervitorláit. Ő azért mást is letett az asztalra, nem csak a könyökét és a párttagkönyvét…
Azt mondják, hogy Gábor Andor segítőkész és szeretetre méltó ember volt. Egy nappal a 69. születésnapja után halt meg.