Legrégibb szobrunk újabb hányattatásai
A Róma-hegy alján, a város egykori határában, a Béla király és a Csalogány utca sarkán áll az a három méter magas, cseréppel fedett, nyeregtetős, téglából készült oszlop, amely a város legkorosabb köztéri szobrát őrizte évszázadokon át. A barokk korra jellemző volt, hogy az utak mentén vallási tárgyú falazott oszlopokat, kis képes vagy szoborfülkéket állítottak fel.
A kaposvári építmény felső részén, egy íves záródású fülkében üvegajtóval lezárt fadobozt helyeztek el, benne pedig egy fából készült szobrot. A kicsiny, alig harminc centiméteres műalkotás, amely a tövissel megkoronázott, összekötözött kezű Krisztust ábrázolja, a helyi népnyelvben „Gugyuló Jézus”-ként ismeretes. A kis építmény felirata a Megváltóhoz fohászkodó ember sóhaja: „Jézus, segíts”. Az oszlopon az évszám is olvasható: 1721.
A szobor keletkezésének pontos körülményeit azonban homály fedi. Kaposvár egyik legkiválóbb plébánosa és egyházkrónika-írója kénytelen volt megállapítani: „Többet nem is tudunk róla. Semmiféle hagyomány nem vet fényt eredetére vagy sorsára.” (Hoss József: A kaposvári plébánia története. Veszprém, 1948. 94. o.)
A szobor onnan kapta a nevét, hogy ismeretlen művésze a látszólag guggoló helyzetben pihenő Jézust formázta meg. A Megváltó kaposvári szobra azonban nem guggol, hanem egy kövön vagy kis széken ül. Az ábrázolást minden valószínűség szerint a közkézen forgó fametszetek vagy a körmenetek és a dramatizált passió-előadások ihlették, azaz a késő középkori és a barokk kori népi jámborság művészete és irodalma. A Szentírásban ugyanis nem szerepel, hogy a megostorozott és kigúnyolt Jézus a kereszthordozás előtt egy kövön pihent volna meg. „A mi Guggoló Jézusunk… hitet ébreszt, és a szenvedés értelméről való elmélkedésre indít” – mondja Gárdonyi Máté teológus és egyháztörténész. (Somogyi Hírlap, 2003. július 10., 7. o.)
A szobor azt a kort is jelképezi, amikor a török hódoltság megszűntét követő zűrzavaros negyed évszázad után újjászületett Kaposvár.A település még nagyon kicsi volt: közvetlenül azelőtt, hogy a Jézus-szobor elkészült, az úrbéri összeírás csupán negyven, a megyei adóösszeírás pedig hetvennégy háztartást tartott nyilván a majdani város területén. Az adózó háztartások száma tekintetében 1720-ban Szigetvár, Igal, Marcali és Karád is megelőzte Kaposvárt…
Az 1715-ben megalapított kaposvári plébánia első plébánosa, Vörös József Gábor 1738-ig töltötte be ezt a tisztséget, tehát a Jézus-szobor keletkezésének idején ő pásztorolta a híveket. Származására nézve nemesember volt, akit paptársai nagyon megbecsültek. A békességet kedvelő plébános maga is a szőlőtulajdonosok közé tartozott; elképzelhető, hogy ezért fordult a figyelme a várost övező szőlők és az ott dolgozó emberek lelki szükségletei felé. A szőlőbirtokosok és a vincellérek szüretek idején rendszeresen kimeszelték és virággal díszítették fel a szobornak helyet adóoszlopot.
A „Gugyuló Jézus”-szobor több viszontagságot élt át az ezredforduló után, mint a megelőző csaknem három évszázadban. Bekerült a rendőrségi jelentésekbe, és – számos kaposvári szobortársához hasonlóan – a költözésre is rákényszerült…
2003. június 4-ére virradóra történt, hogy a kaposváriak szívéhez igencsak közel álló szobrot ellopták! Az egész város aggódott a különleges alkotásért, szerencsére a rendőrség még abban a hónapban előkerítette. Régi helyére, az üveglapos oszlopba a szobor másolatát tették vissza, míg az eredetit, amelyet restauráltak is, biztonságba helyezték. Bölcs döntésnek bizonyult, mert 2006 februárjában a másolatnak szintén lába kelt… (Szerencsére ezt is megtalálták a rendőrök.) A következő hónapban sajátos kiállítás nyílt Budapesten, amelyen ellopott és megtalált műkincseket mutattak be. Természetesen a kaposvári „Gugyuló Jézus” is szerepelt a tárlaton.
Az eredeti szobor hányattatásai remélhetőleg véget értek, hiszen nem sokkal később a városháza lépcsőpihenőjében talált menedéket.