Túl nagy volt a teher Galimberti vállán…
2003. május 23-án a százhúsz évvel azelőtt született Galimberti Sándor tiszteletére emlékkiállítás nyílt a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban, a Fő utca 2. szám alatt, az élelmiszeripari szakközépiskola falán pedig Mezei Ottó (1925–2004) művészettörténész felavatta a festőművész emléktábláját, Gschwindt András alkotását.
Galimberti Sándor alakja kissé háttérbe szorul a szintén Kaposváron született másik két festőóriásé, Rippl-Rónai Józsefé és Vaszary Jánosé mellett, pedig mindhármuknak emléket kívánt állítani az először 2001-ben megrendezett Festők Városa Hangulatfesztivál. 1972 óta Galimberti utca is van Kaposváron, bár csak így, keresztnév nélkül. Ez esetben könnyen megindokolható az utcanévtáblák szűkszavúsága, hiszen Galimberti vezetéknéven két festő életútja is kötődik Kaposvárhoz.
A trieszti születésű Galimberti Alajos (1847–1897) olasz származású és anyanyelvű művész volt; egy családi legenda apját tűzoltóparancsnoknak, anyai nagyapját francia tábornoknak tudja. A fiú, aki kezdetben a Luigi keresztnévre hallgatott, a velencei festészeti akadémiára járt; öröksége kötötte Somogyhoz, de a vagyon egy részét a megye árvaszékének gondnoka elsikkasztotta. A megmaradt pénzből egy utóbb Olaszpusztának nevezett birtokot vásárolt Kaposfüred határában, s 1880-ban áttelepült Somogyba, ahol figyelme a festésről egyre inkább a gazdálkodás felé fordult. Kaposvárról készített látképei és a városi polgárokról festett arcképei azonban helytörténeti szempontból is fontosak. Az érdeklődő helybeli fiatalokat – köztük Kunffy Lajost – festeni tanította a kaposvárivá lett külföldi, akinek kilencedik gyermeke kimagasló tudású festőművésszé vált: ő volt Galimberti Sándor (1883–1915).
Sándor már Kaposváron született, és a magyar kultúra szellemében nevelkedett; elemi és gimnáziumi tanulmányait is szülővárosában végezte. Négy éven át járt a kaposvári főgimnáziumba; abban a tanévben – az 1897/98-asban – kezdte meg az iskolát, amikor a mai Táncsics még a főtéri épületben működött, ott, ahol 2003-ban a festő emléktábláját leleplezték. (A gimnázium 1898 szeptemberétől már új palotájában, az Eszterházy, azaz a mai Bajcsy-Zsilinszky utcában fogadta az ifjúságot.) „…A tisztára olasz vérű Sandro (így nevezték otthon) utóbb azt állította, hogy mindig is »kaposvári srácnak« érezte magát. Őt már felszívta magába a föld, amely nevelte. Nem is vallott egyetlen porcikája sem olasz fajtára. Középtermetű volt, igen csontos, nagy erejű ember, akin az izmok csak úgy feszültek. Örök sápadt, szürke szemmel és sötétszőke hajjal. Arcán feltűnt a kemény mintázatú orr és áll.” (Dénes Zsófia: Galimberti Sándor és Dénes Valéria. Budapest, Corvina, 1979. 14. o.)
Galimberti Sándor először az édesapjától tanult festeni, tehetségére azonban Rippl-Rónai József figyelt fel igazán. Sándor a budapesti Iparművészeti Iskola két évfolyamának elvégzése után, 1903-tól néhány évig a nagybányai művésztelepen dolgozott, de tanult a müncheni akadémián és a párizsi Julian Akadémián is. 1914 februárjában második feleségével és egyben elválaszthatatlan alkotótársával, Dénes Valériával közösen Budapesten rendezett tárlatot, s ugyanezt az anyagot a következő hónapban a kaposvári Turul Szállóban is bemutatta.
Mivel az első világháború kirobbanása Franciaországban érte a házaspárt, az internálás elől Hollandiába menekültek: Galimberti itt festette Amszterdam című fő művét. Kötelességének érezte, hogy hazajöjjön a hadba lépő Magyarországra, önkéntesnek jelentkezett, s Pécsen, a 19. honvéd gyalogezredben teljesített szolgálatot. 1915 júliusában Dénes Valéria tüdőgyulladásban elhunyt, s felesége temetésének napján férje is öngyilkos lett Budapesten. (Szolgálati fegyverét segítségül híva lépett ki az életből a Műcsarnok épülete mögött.) Az olasz vérű Galimbertinek a családi tragédia mellett valószínűleg azt sem volt könnyű feldolgoznia, hogy 1915. május 23-án a korábbi szövetséges, Olaszország hadat üzent az Osztrák–Magyar Monarchiának. A magyarországi újságokban sűrűn nevezték ekkor Itáliát – Utáliának…
Galimberti Sándor és felesége a kubista és expresszionista szemléletet egyesítő művészi felfogás első hazai képviselői közé tartozott. Pályájuk fájdalmasan korán tört derékba, ami egyike a magyar képzőművészet nagy veszteségeinek. Nemcsak Galimberti, hanem a szintén kiváló festő, a 37 évesen távozott Dénes Valéria is hosszú, tartalmas pályát futhatott volna be; unokatestvére, Ady Endre menyasszonya, az író-újságíró Dénes Zsófia százkét évet élt…
2010-ben Galimberti Sándor életműve is megkapta az Örökségünk – Somogyország Kincse díjat.