Kaposi kalendárium

A zaranyi Kisvakond

A zaranyi Kisvakond

2013 

10 éve avatták fel a Zaranyi lakótelep Kisvakond játszóterét. Ez az első játszópark, amely a Gyermekmosoly program keretében készült el.

Ötven éve nyílt meg az I. Dunántúli Tárlat

Ötven éve nyílt meg az I. Dunántúli Tárlat

1973 

50 éve a Somogyi Képtárban megnyílt az I. Dunántúli Tárlat. Honfi István, a megyei pártbizottság osztályvezetője mondott megnyitóbeszédet. A tárlatot Kovács József muzeológus rendezte, december 11-ig volt látogatható. A kiállítás alkalmával kiosztott művészeti díjak közül a megyei tanács Rippl-Rónai-díját Bernáth Aurél, a városi tanács Vaszary János-díját Leitner Sándor kapta.

A régi donneri felüljáró születésnapja

A régi donneri felüljáró születésnapja

1898 

125 éve adták át ünnepélyesen a kaposvári vasútállomás mellett épült közúti felüljárót; egyúttal lezárták a donnervárosi szintbeni átjárót, amely a vasúti pályán keresztül addig a közúti forgalmat biztosította. (A körtöltéses feljárókkal ellátott hidat Helischauer József és Neuman Manó mérnökök vezetésével építették.)

Hírünk a világban

Hírünk a világban

1833 

190 éve a Jelenkor című pesti folyóiratban tudósítás jelent meg a kaposvári gimnázium diákjai által alapított „tudományos társaságról”.

Száz éve született Bözsi baba

Száz éve született Bözsi baba

1923 

100 éve ezen a napon született Lovász Erzsébet (Bözsi baba), Lovász Lajos kaposvári temetkezési vállalkozó leánya. (Az esküvője előtt, 1942 tavaszán hunyt el. Különleges síremléke a Keleti temetőben áll.)

75 éves a volt jezsuita rendház

75 éves a volt jezsuita rendház

1948 

75 éve szentelték fel a Szent Imre-templom telkén az adományokból épített jezsuita rendházat. (Később itt rendezkedett be a Somber, majd a Szent Imre Kollégium, most pedig ez a Szent Fausztina Irgalmasság Háza.)

Harmincéves a második világháborús emlékmű

Harmincéves a második világháborús emlékmű

1993 

30 éve avatták fel a Jókai ligetben Fusz György szekszárdi szobrászművész második világháborús emlékművét, a Táncsics Mihály Gimnáziumban pedig a Kling József szobrászművész által készített 1956-os emléktáblát. A Jókai ligetben Szendrei László államtitkár, az 1956-os forradalomra és a szovjet intervenciókor mártírhalált halt Köbl Józsefre emlékező gimnáziumi ünnepségen Boross Péter belügyminiszter, az iskola egykori diákja mondott beszédet. (A világháborús emlékművet 2015-ben a Hősök temploma elé helyezték át.)

Korábbi bejegyzések