Öt éve könnyebb elérni a Videoton Ipari Parkot
2020
5 éve avatták fel a Dombóvári út felújított belső útszakaszát, amely megkönnyíti a Videoton Ipari Park megközelítését.
5 éve avatták fel a Dombóvári út felújított belső útszakaszát, amely megkönnyíti a Videoton Ipari Park megközelítését.
70 éve Huszka Jenő Szép juhászné című operettjével megnyílt a Csiky Gergely Színház, a város állandó színháza. (Az 1911 óta álló teátrum ekkor kapott állandó társulatot.) A megnyitón Kállai Gyula miniszterhelyettes és Sugár László, a színház igazgatója mondott ünnepi beszédet. A díszelőadást Sallós Gábor rendezte.
35 éve az önkormányzati választások második fordulójának eredményeképpen Kaposvár harminchárom tagú önkormányzatában az MDF szerezte meg a legtöbb helyet, tizenegyet. A Fidesz és a Kaposvári Koalíció nyolc-nyolc, az MSZP négy, a Kisgazdapárt a koalíción kívül és az MSZMP egyaránt egy-egy képviselővel volt jelen.
80 éve ezen a napon született Lövőn Kováts Imre egykori cukorgyár-igazgató és önkormányzati képviselő.
5 éve adták át a várostól keletre, a 61-es főút mellett épült modern szennyvíztisztító telepet. A rendezvényen Boros Anita államtitkár is részt vett.
30 éve a Berzsenyi parki szovjet hősi emlékmű obeliszkjének tetejéről eltávolították (daruval leemelték) a szovjet katona négyméteres, rossz állapotban levő szobrát.
30 éve ezen a napon a városi művelődési központ színpadán adott koncertet Sztevanovity Zorán.
10 éve a Kaposvárra látogató Orbán Viktor miniszterelnök a városháza dísztermében Szita Károly polgármesterrel együtt aláírta a Modern Városok Program Kaposvárra vonatkozó együttműködési megállapodását. A tervek szerint számos fejlesztés valósult meg 122 milliárd forintból a városban és környékén.
25 éve a díszvendég, Horn Gyula volt miniszterelnök mondott ünnepi beszédet a jótékonysági gálaműsoron, amelyet a Nők Kaposvárért Egyesület rendezett a Városi Sportcsarnokban.
105 éve hunyt el Kaposváron dr. Andorka Elek ügyvéd, vármegyei tiszti főügyész, a Berzsenyi Társaság alelnöke, a Kaposvári Evangélikus Egyházközség felügyelője, publicista. (1850-ben született Vésén.)