90 éves lenne Csupor László fuvolaművész
1933
90 éve ezen a napon született Kötcsén Csupor László kaposvári fuvolaművész, a Liszt Ferenc Zeneiskola tanára, 1993–94-ben megbízott igazgatója. (2008-ban hunyt el.)
90 éve ezen a napon született Kötcsén Csupor László kaposvári fuvolaművész, a Liszt Ferenc Zeneiskola tanára, 1993–94-ben megbízott igazgatója. (2008-ban hunyt el.)
35 éve a Kilián György Művelődési Központban megalakult a Magyar Demokrata Fórum Kaposvári Szervezete.
105 ezen a napon hunyt el Kaposváron – a spanyolnátha következtében – Nagy F. József vármegyei aljegyző, a kaposvári cserkészmozgalom megindítója, Nagy F. Ödön tanár és Nagyné Csorba Mária iskolaigazgató gyermeke. Csak 33 éves volt.
105 éve Budapesten, a Parlament kupolacsarnokában Hock János józsefvárosi plébános, egykori kaposvári káplán és hittanár, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke kikiáltotta a népköztársaságot.
105 éve ezen a napon a 44. gyalogezred Olaszországban harcoló egységeinek jelentős része szervezett kötelékben, teljes felszereléssel megérkezett Kaposvárra. Bauer Gyula ezredes, a 62. gyalogdandár parancsnoka, volt ezredparancsnokuk személyesen vezette őket haza.
25 éve tartotta meg alakuló közgyűlését Kaposváron a Nádor Huszárok Hagyományőrző Egyesülete.
20 éve adták át a beszélő forgalomirányító berendezést a Berzsenyi és a József Attila utca kereszteződésében. (Ez volt a hetedik így felszerelt gyalogátkelőhely a városban.)
55 éve kezdődött meg az oktatás a Kaposvári 503. Számú Rippl-Rónai József Ipari Szakmunkásképző Intézet Virág utcai új, ötemeletes épületében.
75 éve ezen a napon született Budapesten Turai László, a Kaposvári Rákóczi volt labdarúgója, számos fontos gól szerzője.