Hetven éve temették el Viski Gyurkát
1946
80 éve díszközgyűlést tartott a kórházbizottság a vármegyeháza nagytermében, hogy megünnepelje a kaposvári közkórház fennállásának százéves jubileumát. Ezután Molnár Erik népjóléti miniszter szemlét tartott a kórházban, melynek során jelképesen újra elindította a bőrosztály félbemaradt építkezését, emléktáblákat leplezett le a kórház lépcsőházában, és ünnepélyesen megnyitotta a kétéves ápolónőképző tanfolyamot.
1956
70 éve több ezer ember részvételével helyezték végső nyugalomra a kaposvári Nyugati temetőben a budapesti harcokban hősi halált halt tizenhat éves Viski Györgyöt.
1986
40 éve Rácz András, a Közlekedési Minisztérium osztályvezetője ünnepélyesen átadta a forgalomnak Kaposváron az új vasúti kereskedelmi pályaudvart.
2001
25 éve Csurka István pártelnök részvételével rendezett kampánynyitó nagygyűlést Kaposváron a Magyar Igazság és Élet Pártja.
2006
20 éve a Bajcsy-Zsilinszky és a Tallián Gyula utca sarkán, a dialízisközpont falán felavatták a Kaposváron élt és dolgozott dr. Szász Béla törvényszéki orvos és jogtudós emléktábláját. Dr. Rosta István tudománytörténész, egyetemi tanár mondott beszédet.
2011
15 éve Kovács Katalin, a városháza környezetvédelmi koordinátora, a Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás vezetője Kaposvár nevében Tatán átvette a Magyarországi Települések Biodiverzitás Díját, miután a biodiverzitás-pályázaton első helyezést ért el a somogyi megyeszékhely a harmincezer lakos feletti települések kategóriájában. A díjjal azokat az önkormányzatokat jutalmazták, amelyek a legtöbbet tették a biológiai sokféleség megőrzése és a természetes élőhelyek védelme érdekében.
2016
10 éve Szita Károly polgármester és dr. Rosta István nyugalmazott egyetemi tanár a Noszlopy Gáspár utca 5. szám alatt felavatta dr. Taky Ferenc, a villamosságtan professzora, a Budapesti Műszaki Egyetem 1956-os forradalmi bizottsága vezetőjének emléktábláját, Gschwindt András alkotását.
