Százéves az egykori Egyesületi Leánygimnázium épülete
1860
165 éve – több mint tizenegy évi szünet után – ismét vármegyei közgyűlést tartottak Kaposváron. Jankovich Lászlót, az új somogyi főispánt díszesen felszerelt bandérium kísérte Kaposvárra. Első alispánnak Mérey Józsefet, másodalispánnak Csépán Antalt választották meg. (A főispán a vármegyei tisztikarral együtt 1861. november elején lemondott.)
1900
125 éve hagyta jóvá a városi közgyűlés a villanytelep megvételére vonatkozó adásvételi szerződést.
1925
100 éve az Eszterházy (a későbbi Bajcsy-Zsilinszky) utcában felavatták az Egyesületi Leánygimnázium új épületét. A tervező Kappéter István mérnök, a kivitelező Ungár Nándor budapesti vállalkozó volt. A tornateremben rendezett ünnepségen Vétek György polgármester, Orel Géza nyug. pénzügyigazgató és Bíró Lajos gimnáziumi igazgató mondott beszédet.
Ugyanezen a napon nyílt meg az Anna utcai elemi iskolában Kunffy Lajos festőművész képkiállítása.
1990
35 éve Más Kor címmel társadalmi és kulturális lap indult Kaposváron. Varga István volt a főszerkesztője.
Ugyanezen a napon diszkontáruház nyílt a Donnerben, a Rét utca 1. szám alatt.
2000
25 éve nyílt meg Kaposváron az ország első regionális védjegyirodája.
2020
5 éve hunyt el Szép Elemér nyugalmazott kaposvári tánc- és illemtanár. (1927-ben született Miháldon.)
