35 éve rehabilitálták Nagy Imrét
1914
110 éve kezdték meg a vasúti járműjavító főműhely építésének földmunkáit a Cseri út mellett, az Esterházyaktól vásárolt telken. Az ünnepségen Makfalvay Géza főispán, Nagy Ferenc országgyűlési képviselő és dr. Kovács-Sebestény Gyula polgármester is részt vett. (A földmunkákat a mozgósítás miatt július végén beszüntették, majd újra elkezdték, de az építkezés 1915 augusztusában – a háborús idők nehézségei és a terep alkalmatlansága miatt – ismét abbamaradt.)
1984
40 éve a Városi Sportcsarnokban és a sportcsarnok körül megnyílt az első kaposvári nyári vásár. Dr. Kovács Ferenc városi tanácselnök mondott megnyitóbeszédet.
1989
35 éve a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának Elnöki Tanácsa hatályon kívül helyezte a kaposvári születésű Nagy Imre miniszterelnök ügyében 1958-ban hozott törvénysértő ítéletet. (Ugyanezen a napon halt meg Kádár János.)
2004
20 éve járta be Kaposvárt az európai virágos városok versenyének nemzetközi zsűrije. (Magyarországot a városok mezőnyében Kaposvár képviselte a környezetszépítő versenyen.)