Munkások a kommün ellen
1894
130 éve választották Kaposvár helyettes polgármesterévé Kovács Soma ügyvédjelöltet. (Mintegy három és fél évtizeden át volt a város második – s időnként ténylegesen az első – embere.)
1919
105 éve a gazdasági helyzettel és a Tanácsköztársaság politikájával elégedetlen építő- és földmunkások délelőtt és délután is gyűlést tartottak a Honvédlaktanyában levő Munkásotthonban. A Budapestről visszatért Tóth Lajos, a jogilag akkor már nem létező kommunista hatalmi szerv, a direktórium volt „erős embere” azonban lelőtte Szabó Ferenc téglásmestert, majd a karhatalom és a katonaság fegyveresen fojtotta el a megmozdulást, amelyet egyes adatok szerint már a Vörös Őrség is támogatni kívánt. Többeket letartóztattak és forradalmi törvényszék elé állítottak.
Ugyanezen a napon a Kaposváron létesítendő népegyetem részletes tervének megbeszélésére a városba érkezett Vikár Béla etnográfus. Előadásokat is tartott; délelőtt a városházán, délután a kaszinó épületében.
1999
25 éve Kaposváron is károkat okozott az orkánerejű vihar. A Pécsi utca környékén kerteket öntött el a Kapos folyó.
2009
15 éve történt meg az Achim András és a Noszlopy Gáspár utca kereszteződésében kialakított körforgalom műszaki átadása.
Ugyanezen a napon mutatták be a Vaszary Képtárban Pálffy István újságíró Egy kis hazai című, Kaposvárról és a régióról szóló útikönyvét.