Kápolna a Kanizsai utcában
1933
90 éve dr. Hoss József apátplébános egy szabad ég alatt tartott ünnepi szentmise keretében megáldotta a Kanizsai utcában nyílt egyházi napközi otthont, és felszentelte a tüskevári szükségkápolnát, amelyet a Nagyboldogasszony Egyházközség Szociális Misszió Társulata alakított ki a napközi épületében.
2003
20 éve oltották el a Kométa 99 Kft. hűtőházánál hat nappal korábban támadt tüzet.
2013
10 éve több ezer köbméter vinasz ömlött ki egy kiszakadt tartályból a Kaposvári Cukorgyár területén; a cukorgyártás melléktermékének egy része a Kaposba került. A következő napokban halpusztulást észleltek a folyón.
Ugyanezen a napon a városháza dísztermében tartott projektnyitó rendezvénnyel elindult a Kaposmenti Hulladékgazdálkodási Program.
Ugyanezen a napon a városi önkormányzat (mint megrendelő), a zalaegerszegi ZÁÉV Építőipari Zrt. (mint konzorciumvezető) és a kaposvári Z-Kapos Építőipari Kft. (mint konzorciumi tag) képviselői aláírták a desedai látogatóközpont kivitelezésének befejezésére vonatkozó vállalkozói szerződést.