Az első szélesvásznú film a Vörös Csillagban

1903 

120 éve alakult meg Kaposváron a könyvkötő munkások szakegylete.

1918 

105 éve a 44. gyalogezred pótzászlóaljának jelentős része Reichard Béla százados vezetésével Reichenbergből visszaérkezett Kaposvárra. A katonákat nagy tömeg fogadta a vasútállomáson. (Kaposvár társadalma jelentős sérelemként élte meg, hogy a „rossebbakák” pótzászlóalját 1915-ben a csehországi Reichenbergbe – azaz Liberecbe – helyezték át. A 44-esek második csoportjának vonata 1918. augusztus 10-én futott be a somogyi megyeszékhelyre.)

1958 

65 éve mutattak be először szélesvásznú filmet a kaposvári Vörös Csillag moziban (a korábbi Városi moziban, a későbbi Szivárványban). A Trapéz című amerikai produkciót vetítették.

2003

20 éve irányította először vezetőedzőként a Kaposvári Rákóczi labdarúgócsapatát Prukner László. 1:0-ra nyertünk Vácon.

Ugyanezen a napon utazott el új együtteséhez a Törökországba szerződött Demeter György, a Kométa-Kaposvár SE férfi-röplabdacsapatának volt vezetőedzője. A somogyi klubnál a horvát Marko Jazvics lett az utóda.