55 éve avatták fel az ágyús emlékművet

1938 

85 éve tartott bemutatkozó igehirdetést Kaposváron dr. Ikafalvi Farkas Béla dévaványai református lelkész, a kaposvári gyülekezet későbbi lelkipásztora.

1968

55 éve a sántosi útkanyarban emlékművet avattak a Kaposvárt „felszabadító” szovjet csapatok (az 57. hadsereg 6. gárdahadtestének 10. gárdahadosztálya) tiszteletére. A fehér talapzaton álló páncéltörő ágyú a város felé nézett. Az emlékmű felirata: „Felszabadítónk emlékére, 1968”. Sándor György, a KISZ KB Intézőbizottságának tagja mondott ünnepi beszédet.

1973

50 éve a Vár utcában felavatták az elpusztult kaposvári vár emlékművét, Szabados János alkotását. Dr. Kanyar József levéltár-igazgató mondott avatóbeszédet.

1998 

25 éve a kaposvári Keleti temetőben újratemették az 1997-ben Ausztráliában elhunyt Merész László, a második világháború hős katonájának földi maradványait.

Ugyanezen a napon vezette először az RTL Klub esti tévéhíradóját a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolán diplomát szerzett Erős Antónia, a kaposvári városi televízió volt riportere.

2003

20 éve az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Európai Díszzászlóval tüntette ki a kaposvári önkormányzatot az európai egység népszerűsítéséért, a nemzetközi és testvérvárosi kapcsolatok fejlesztéséért.

2013 

10 éve Giacomo Pedranzini ügyvezető igazgató és Szita Károly polgármester aláírta a szerződést, amely szerint a városi önkormányzat kétmilliárd forintért 38%-os tulajdonrészt vásárol a Kométa kaposvári húsüzemében.

Ugyanezen a napon löszfalomlás történt a Nyugativánfa utcában.

2018 

5 éve új orvosi rendelőt adtak át a Cseri út 33. szám alatt.