115 éve látogatott Kaposvárra Kiss József költő

1908 

115 éve Kaposvárra látogatott Kiss József költő, lapszerkesztő, hogy részt vegyen a negyvenéves írói jubileumán rendezett ünnepségen. Kiss József, aki a Nyugat előfutáraként számontartott A Hét című folyóirat alapító szerkesztője volt, ekkor kereste fel másodszor vármegyénk székvárosát. (1899-ben Szalay Károly ügyvéd családjának meghívására jött.)

1933 

90 éve Ezen a napon született Szeghalmon Vígh Sándor, a Dél-dunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalat (Délviép) alapító főmérnöke, majd ügyvezető igazgatója. (1977-ben ő alapította meg a Kaposvári Vízügyi Sport Clubot. 2010-ben hunyt el.)

1998 

25 éve A Kaposvári Rákóczi-Kaposcukor FC NB I. B-s labdarúgócsapata 8:0 arányú vereséget szenvedett Sopronban a Matáv SC Sopron együttesétől. A Rákóczit addig még nem érte bajnoki mérkőzésen ilyen súlyos vereség…
A Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnokában ugyanezen a napon rendezték meg a diákolimpiai „játékos sportvetélkedő” országos döntőjét.

2003

20 éve Kaposvárra látogatott Sza De-uon dél-koreai nagykövet. Felkereste a Videoton ipari parkját, a Kométát, a Kaposvári Egyetemet, és Szita Károly polgármesterrel is találkozott.

2008 

15 éve A Főtér Kaposvár Kft. alvállalkozója megkezdte a Kossuth téri (Fő utca 2. szám alatti) volt élelmiszeripari szakközépiskola bontását. Az eredetileg egyemeletes épületet a gimnázium számára emelték az 1860-as években. A század végétől a pénzügy-igazgatóság otthona volt, és 1907-ben bővítették a második emelettel.

A Kométa-Kaposvár férfi-röplabdacsapata ugyanezen a napon nyerte meg tizenegyedszer a Magyar Kupát, miután Dunaújvárosban 3:0 arányban legyőzte a Dunaferr SE együttesét. A vezetőedző Zarka Péter volt.